Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet-Etika - T. Bruder Katalin: Velledits Lajos "Szándékok, érdekek és perspektívák a magyar restaurálásban" c. cikkéhez
VELLEDITS LAJOS: „SZÁNDÉKOK, ÉRDEKEK ÉS PERSPEKTÍVÁK A MAGYAR RESTAURÁLÁSBAN” C. CIKKÉHEZ T. Bruder Katalin Összefoglalás: Annak ellenére, hogy nagyon sok vonatkozásban egyetért Velledtis Lajos véleményével, több konklúziójával vitatkozik Bruder Katalin. A magyar restaurálás helyzetét - kiváltképp a tárgyrestaurálásban, amit lényegesen jobban ismer - nem látja olyan sötéten. Nem ért egyet azzal, hogy a tehetséges restaurátorok mind elhagyják a múzeumokat, s akik maradnak, ők a gyengék, általános megvetésnek vannak kitéve. Ellentétben Velledits Lajossal, a restaurálás fejlesztését, új módszerek kidolgozását, adaptálását, nem egy légüres térben működő, a mindennapi problémáktól elszakadt kutatóintézet, hanem a nap mint nap felmerülő gondokat ismerő, azok megoldására törekvő, restauráló, oktató, természettudományos vizsgálatokat végző és koordináló, kutató, szorosan a múzeumhoz tartozó, azzal együttélő komplex műtárgyvédelmi egység feladatának tartja. Egyetért azzal, hogy az üzletszerű, vállalkozói restaurálás nem kedvez a műtárgyaknak. A már időközben létrejött Magyar Restaurátor Kamara fő feladatának tekinti a restaurátorok érdekvédelme mellett azt, hogy a restaurálás megfelelő képzettségű szakemberek igénybevételével történjék, minél magasabb színvonalon. A magam részéről Velledits Lajos pesszimista, önmagunkat egysíkúan ábrázoló kiábrándultságával nem tudok egyetérteni! Mielőtt a dolgozat egy-egy gondolatáról kialakult véleményemet leírnám, két apró tárgyi tévedést szeretnék korrigálni, alátámasztva Velledits Lajos azon véleményét is, mely szerint a képzésben hiányosságok vannak. Kifogásolja, hogy „általánosan ismert, hogy a restaurátorok mennyire nem szeretik nevükön nevezni az egyszerű részfeladatokat: nem szappannal mosnak le valamit, hanem zsíralkohol szulfonát vizes diszperziójával; nem lekaparnak valamit, hanem mechanikus módszerrel eltávolítanak stb.” „A zsíralkohol-szulfátok (a zsíralkohol szul- fonátok helyes megnevezése) vízoldékonyak, kalcium- és magnéziumsókkal nem adnak csapadékot, kémhatásuk semleges, és lúgos közegben stabilisak. Eszerint különböznek a szappantól, melyek érzékenyek a víz keménységére, kalcium és magnéziumvegyületek- kel oldhatatlan, nem habzó, tisztítóhatással nem rendelkező kalcium, ill. magnéziumszappanokat képeznek.” (Römpp Vegyészeti Lexikon. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984. IV kötet 1039. o.) A másik, hogy a mi szóhasználatunkban a mechanikus tisztítás viszonylag ritkán jelent kaparást, ellenben annál többször különböző anyagú és keménységű kefékkel való tisztítást, (mely vagy kézi, vagy gépi), ultrahangos tisztítást (szárazon vagy nedvesen), „sauberolást” (hántolást), ami nem kaparás, mert az karcolási nyomokkal jár, vagy szemcseszórást stb. Mivel gyakran az eredmény szempontjából feleslegesnek tartjuk részletezni, hogy mely eljárást, vagy eljárásokat alkalmaztuk, mert az legtöbbször teljesen közömbös - egyszerűen „mechanikus tisztításról” beszélünk, tehát nem vegyszeresről. Velledits Lajos nagyon sok - számunkra néha fájdalmas - igazságot mond ki, nagyon szellemesen, olvasmányosan, ezekről valóban beszélnünk kell. Sajnos viszont nagyon sok esetben gondolatait nem fejti ki kellőképpen, s így az olvasó számára nem értelmezhető pontosan. Néha szélsőségeket tüntet fel tipikusnak, de ha már ezt ő így látja, legalább jó lenne konkrét példával alátámasztani, a félreértések elkerülése érdekében. Pl.: „Egy torzított megjelenésű alkotást etalonnak tekintve, néha teljes gyűjtemények viselik magukon a tévedések stigmáit. Hasonló a helyzet az ismert restaurálási elvekkel is.” 247