Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Restaurálástörténet-Etika - Morgós András: Fa műtárgyak védelme a XX. sz. elején Magyarországon

hatónak, jónak tartotta viszont a sellakkal, lenolajjal való impregnálást, a paraffmost nem ajánlotta.

Mihalik már 1916-ban felismerte, hogy „a fa műemlékek restaurálásának és konzerválásának kérdése állami feladat kell, hogy legyen”.

Javasolta, hogy a konzerváló és restauráló intézetet a Budapesti Állami Iparművészeti Iskolában, az ott létesített szobrászati és asztalos szakoknál kell megszervezni, illetőleg a szakokat ilyen irányban kell bővíteni /9/.

Az elképzeléseknek, a restaurálásnak gátat vetett egyrészt az I. Világháború, másrészt a háború okozta területi és történelmi változások. így a lőcsei főoltár konzerválása nem kezdődött el, sőt a szárnyasoltárok sorsával való törődés és a restaurálási, konzerv- álási megoldások vitája is abbamaradt.

Múzeumi gyűjteményekben található szárnyasoltáraink terv szerinti teljes restaurálása csak az 1960-as és az 1970-es évek elején került ismét napirendre /15/.

A középkori magyar művészet kiemelkedő faemlékeit még a II. Világháborút megelőzően a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Gyűjteményében gyűjtötték össze. Az itt őrzött szárnyasoltárakon, szobrokon a II. Világháborút követően az 50-es, 60-as években csak állagmegőrzést célzó konzerválásokat végeztek, esetleg az oltárok kiállításokon részt vett egyes szobrait restaurálták.

1965-1972 között a magyar művészet megismertetése érdekében szervezett külföldi kiállítások sikere napirendre hozta az anyag restaurálását. A Régi Magyar Gyűjtemény régóta tervezett nagy állandó kiállítása megvalósulásának feltételei a Magyar Nemzeti Galéria vári palota épületében teremtődtek meg, ezzel összefüggésben a gyűjtemény a Szépművészeti Múzeumtól a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába került. Ä kiállítás előkészítése során megtörtént a Régi Magyar Gyűjtemény restaurálási felmérése, majd beindult a restaurálás, ami 1973-tól a Budavári Palota B épületének átadását követően a korszerű restaurátor műtermek megteremtésének köszönhetően felgyorsult.

Faműtárgyak napjainkban végzett restaurálása során a cikkben leírt anyagok, eljárások egyikét se használjuk, ezeket meghaladta már az idő. Ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy ismerjük az elődeink által alkalmazott történeti eljárásokat, anyagokat, mivel nagy mértékben befolyásolja a műtárgy mai restaurálását, hogy hogyan és mivel kezelték egy korábbi konzerváláskor, restauráláskor. Számos új anyag és eljárás gazdagítja azóta a farestaurálás-konzerválás tárházát. A faanyagok szilárdításának korszerű módszereit már egy korábbi tanulmányomban ismertettem /16/, ezért e helyen nem kívánok kitérni rá.

Felhasznált és ajánlott irodalom

1. Anonim: Pusztuló műemlékek Magyar Iparművészet XVI. (1913) 304-305.

2. Anonim: Pusztuló szárnyasoltárok Magyar Iparművészet XVI. (1913) 415-416

3. Anonim: Pusztuló szárnyasoltárok Magyar Iparművészet XVII. (1914) 57.

4. Mihalik József, Gasparetz Géza Elemér, Éber László: Jegyzőkönyv a Mosóczról származó Máriaszobor konzerválása tárgyában, Budapest, 1912. júl. 9. (1.191. 85-89 old.)

5. Mihalik József: A műemlékrestaurálás pszichológiájához Múzeumi és Könyvtári Értesítő VI. (1912) 302-304.

6. Mihalik József: Faműemlékeink fönntartása Múzeumi és Könyvtári Értesítő VII. (1913)68-70.

7. Mihalik József: Középkori szárnyasoltáraink fenntartása Múzeumi és Könyvtári Értesítő Vili. (1914) 61-63.

8. Mihalik József: Régi fa műemlékeink megmentése Múzeumi és Könyvtári Értesítő

X.(1916)10-40.

236