Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Báthy Géza: A kijevi kard restaurálása
Ez az elv vonatkozik az ezüst markolatlemezre is. Itt a karbonátos-szulfátos fekete lerakódásokat kb. 80-90%-ban távolítottuk el Argentolos kezeléssel és apró hántolókkal, végül finom üvegkefés polírozást alkalmaztunk. Ha a lemezt erőteljesebben tisztítjuk, a korábbi tapasztalatok szerint a bevésett motívumok mélysége óhatatlanul csökkenne a felület erőteljesebb vegyszeres és mechanikus tisztítása következtében. (4.a, b, 7.a, b képek) A markolatborító lemez sűrűn díszített felületét mind a keresztvas, mind a gomb felé azoktól kb. 5 mm-re körbe húzódó párhuzamos vésett vonal zárja le. Feltételezhető, hogy a markolatborító lemez díszítését egy 10 x 9 cm-es ezüstlemezre, fenti szegélycsíkok közé véste be olyan ötvös, ki nagy gyakorlattal rendelkezett a honfoglaláskori tarsolylemezeinkre annyira jellemző palmettás-növényindás díszítések elkészítésében. A motívum fenti tudatos szerkesztése miatt kizárható, hogy a díszített ezüstlemez egy meglévő tarsolylemez másodlagos felhasználása lenne. A feltehetően fa markolatra hajlíthatták a díszített ezüstlemezt, és ahol a két lemezszél egymásra lapolódott, két sor ezüstszeggel erősítették össze a lemezeket, az így kialakított borítást egyúttal a fa markolatához is szögelve. A tisztítás előrehaladta során vált láthatóvá, hogy a markolatgombot két részből szegecselték össze. A markolathoz közelebbi tag szilvamag alakú ellipszoid profilú, a markolat felé és a csónak alakú gomb felé párhuzamos síklapok határolják. A 7,1 cm hosszú és kb. 1,6 cm magasságú taghoz csatlakozik a két végponthoz közel létesített szegecseléssel a 6,8 cm hosszú és 3,3 cm magas csónakalakú tag. A markolatgombnak a markolat felé eső síklapján a szegecsfejek jól láthatóak. (6.b. kép) „A restaurálás kivitelezése” fejezet 2. bekezdése szerintiek elvégzésével, majd a „Restaurálási javaslat” utolsó bekezdésében meghatározott befejező munkákkal biztosítottuk a műtárgy egységesen esztétikus és hiteles megjelenését. Tálán szerencsésnek mondható, hogy az 1901-ben kiásott kard nem került azonnal restaurálásra a feltárás utáni években. Az igen összetett feladathoz szükséges átgondolt restaurátori koncepció, etikai, módszertani meggondolások és vizsgálatok, végül a szükséges modern technika lehetőségei és eszközei csak az utolsó egy-két évtizedben fejlődtek a feladat megkívánta szintre. Ezek alkalmazásával és a tudatosan megtervezett restaurátori beavatkozással sikerült feltárnunk tárgyunk majd 90 éve rejtőzködő történeti és esztétikai értékeit. Jegyzetek 1. T Bruder Katalin: Népvándorláskori ezüsttel berakott vastárgyak radiográfiás vizsgálata és restaurálása. Múzeumi Műtárgyvédelem 13. KMI. 1984. 167-170 o. 2. A. N. Kirpicsnikov: Drevneruszkoje oruzsie. I. Mecsi i szabii. Moszkva-Leningrád. 1966. 3. A kristályosán átkorrodeált penge hegye feltehetően már a feltáráskor is hiányzott. Mivel tárgyunkon a penge-éleknek a csúcs felé görbülése még nem érzékelhető, a penge eredeti hossza hegyével együtt a jelenleginél minimálisan 5-10 cm-rel hosz- szabb volt, tehát a kard eredeti hossza megítélésünk szerint kb. 90 cm lehetett. 4. A kard Kárpát-medencei analógiájaként megemlítjük a Székesfehérvár-Rádiótelep „A” sírjának kardját. Bakay K.: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéseihez. Dunántúli dolgozatok I. Pécs. 1965. 12-13. o. 22. kép. 5. A Székesfehérvár-Rádiótelepi kardról Dr. Dienes I.: „Az államalapítás idején általánosan elterjedő kétélű kard egy korai (Petersen rendszerezése szerint E-típusú) példánya, amely az előző szállásterületekről származhat. A honfoglaláskori sírokban szablyák helyett kétélű kard csak kivételesen fordul elő.” 20
