Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Anyagvizsgálat - Császár Péter: Zománccal díszített japán bronzedény vizsgálata

elégtelen átégetés vagy a túlégetés egyaránt eredményezhet gázbuborékokat, de a nem megfelelő minőségű anyagok felhasználása és a fémfelülcten vagy a zománcban lévő szennyeződések is gázbuborékok képződéséhez vezethetnek. Gázbuborékok származhatnak a rögzítésre használt ragasztóanyag maradványaiból is. Nem dönthető el, hogy ebben az esetben mi okozta a gázbuborékok keletkezését. A csiszoláskor a gázbuborékok egy része a felszínre került és ez a kráterek sokaságának megjelenését eredményezte.

A zománcozott motívumok találkozásánál mind a négy oldalon függőleges bemélyedés „horpadás” látható. A „horpadások” csak a zománcos sávra korlátozódnak, sem alul sem felül nem folytatódnak. Ezek szerepe nem tisztázott. Nem tudjuk, hogy tudatosan komponált, valamilyen funkcióval bíró horpadások-e, vagy létük csak a zománcos sávok készítésekor alkalmazott technika fogyatékosságának köszönhető. Az biztos, hogy nem utólag, hanem az edénnyel együtt, annak készítésekor keletkeztek. A csiszolási nyomok a horpadásoknál függőlegesek, mivel ezekhez a felületekhez másképpen nem lehetett hozzáférni.

Nincs adatunk a készítés körülményeiről, nem ismerjük pontos helyét és idejét, valamint a készítő vagy készítők személyét sem. A motívumok végződésének esetlegességei, valamint az öntés és zománcozás terén tapasztalható technikai bizonytalanságok arra vallanak, hogy a tárgy nem a legjobb műhelyben és nem a legjobb feltételek között készülhetett. Nem tudjuk, hogy a mesterségbeli tudás hiánya, vagy esetleg a nagyobb számú edény gyors előállítására való törekvés miatt következtek be a hibák. A kivitelezés színvonalát tekintve tárgyuk elmarad a kínai zománcos remekművek mögött.

A restaurálás kérdése

A tervekben szerepelt az edény restaurálása is, mely a horpadt részek egyengetéséből, a szétnyílt edénytest összehúzásából, a hiányzó részek kiegészítéséből, esetleg a fenék és talp rekonstruálásából állt volna. Az idők során átalaulást szenvedett, öntött és zománcozott fém alakíthatóságának korlátái azonban kérdésessé tették a tervezett egyengetés és összehúzás kivitelezhetőségét. Az egyengetésre irányuló próbálkozások nem jártak sikerrel. A legnagyobb deformálódásokat, melyek a törés mentén eltorzították az edény formáját sikerült nagyjából visszaalakítani. Az ötvözet belső szerkezetének sajátosságai, az anyag rendkívüli ridegsége és törékenysége nem tette lehetővé a teljes kiegyengetést. A szétnyílt edénytest összehúzása is kockázatos lett volna, mivel a töréssel szemközti oldalon a peremen repedés van, a nyak egy darabon elvált az edény testétől, valamint az utólag végzett foltozás is ezen a részen helyezkedik el. Az összehúzás során fellépő feszültségek ezeken a gyenge pontokon esetleg töréshez vezethettek volna. Ebben a helyzetben a restaurálásról le kellett mondani, mivel a deformálódott részek teljes kiegyengetésére és az edénytest összehúzására irányuló bizonytalan kimenetelű kísérletek folytatása veszélyes lett volna a tárgyra. A munkák így csak a jelenlegi állapot stabilizálására korlátozódtak.

Tisztítás, konzerválás

Az edényt kívül és belül egyaránt szennyeződések borították, de korróziót okozó, kémiailag aktív vegyületeket nem lehetett kimutatni. A fémfclületen sötét, szürkés-fekete oxidréteg, valamint számtalan apró ólomcsepp volt. A zománcokat kisebb-nagyobb mértékben fehér bomlástermékek takarták. A korrózió mértéke helyenként és színenként is változó volt.

A tisztítást desztillált vizes lemosással kezdtem, majd a mechanikus módszert alkalmaztam, melyet rövid ideig tartó, enyhe vegyszeres kezeléssel (malonsav 2%-os oldata)

198