Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Morgós András: Vízzel telítődött régészeti faanyagok konzerválása cukorral
VÍZZEL TELÍTŐDÖTT RÉGÉSZETI FAANYAGOK KONZERVÁLÁSA CUKORRAL Morgós András Összefoglalás: A vízzel telítődött, lebontódott faanyagok konzerválására napjainkban leginkább po- li (etilén- glikolokat) (PEG) használnak. Figyelembe véve a cukrok által nyújtott lehetőségeket, kedvező eredményeket és előnyöket az utóbbi években kezdenek felzárkózni a poli (etilén-glikolokat) használó eljárások mellé. Étkezési cukorral (szacharózzal) lehetséges szobahőmérsékleten (melegítés nélkül) vízzel telítődött, lebontódott faanyagok konzerválása. Ez az eljárás különösen előnyös nagyméretű fatárgyak konzerválására. A faanyagot 50 g cukor/1 víz koncentrációjú vizes oldatba kell helyezni, a koncentrációt 2-3 naponként mindig 50 g/1 koncentrációnak megfelelő cukormennyiség hozzáadásával kell emelni 750 g/1 koncentráció eléréséig, utána a cukorhozzáadás üteme csökken, az újabb 50 g/1 hozzáadása előtt meg kell várni, míg az előzőleg hozzáadott cukor feloldódik. A végső cukorkoncentráció 1050 g/1 víz. Ebben az oldatban marad a tárgy addig, amíg a faanyag teljes keresztmetszetében az impregnáló oldattal megegyező cukorkoncentráció létre nem jön. Az oldat fertőtlenítőszereként 0,2-0,6% Kathon CG vált be. Melegítéssel lerövidíthető a konzerválás ideje. Ilyenkor 50 °C-on történik a konzerválás. Az impregnáló oldat kezdeti- és vég-koncentrációja megegyezik a melegítés nélküli eljárásnál használttal. A cukor koncentráció lépésenkénti emelése 50 g/1 víz értékben történik, eleinte fél naponta utána az előzőleg hozzáadott cukor feloldódása után. Mindkét esetben a konzervált faanyagot a fürdőből kivéve, felületének vizes lemosása után lenvászonba kell beburkolni és homok alá rakva kiszárítani. A vízzel telítődött régészeti faanyagok talajból illetve vízből kerülnek elő. Ttlajból sok esetben nem teljes mértékben telítődnek vízzel, hanem többnyire csak részlegesen. Jellemző ezekre a faanyagokra, hogy a levegőtől (oxigéntől) elzárt környezetben ún. aneorob mikroorganizmusok hatására a fa cellulóz alkotója a hosszú évek folyamán le- bontódik. A mikroorganizmusok közül főként a baktériumok kártétele a jelentős. A faanyag szilárdsága a fa cellulóz alkotójának részbeni vagy teljes elvesztése következtében nagymértékben lecsökken ezért a faanyag puhává, esetleg szivacsszerűen ujjal össze- nyomhatóvá válik, az összenyomás következtében a benne lévő víz kifolyik. Á lebontó- dás miatt a cellulóznak a faszerkezetben elfoglalt helye felszabadul a fa porózusabbá válik. A felszabaduló helyet víz fogja elfoglalni, ezért a fa maximális víztartalma megnő. Ennélfogva a lebontódás mértékének a jellemzésére a fa maximális víztartalmának az értékét használják. Az egészséges faanyagok maximális víztartalma többnyire nem éri el a 200%-ot (a teljesen vízmentes ún. abszolút száraz fatömegre vonatkoztatva). Vízzel telítődött, lebontódott faanyagoknak nevezzük a 200% feletti maximális víztartalommal rendelkező faanyagokat. A lebontódás következtében a maximális víztartalom értéke elérheti még az l(X)0%-ot is, sőt még e fölé is mehet! A vízzel telítődött, lebontódott faanyagot tartalmazó leletek, ha konzerválás nélkül kiszáradnak, teljesen tönkremennek. A kiszáradás során a fában abnormális zsugorodás játszódik le, eredeti méretüket elvesztik, és a végbement változások következtében az eredeti méret soha többé nem állítható vissza. Ezért kiemelkedően fontos, hogy az ilyen leleteket a konzerválásig víz alatt tárolják. Vízzel telítődött, régészeti faanyagok sikeres konzerválása alatt a lebontódott fatárgy méreteinek minél tökéletesebb megtartását és szilárdságának növelését kell érteni. 125
