Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Majsai Mária: Egy 1984-ben készült postai és távírdai térkép restaurálása
EGY 1894-BEN KÉSZÜLT POSTA ÉS TÁVÍRDÁI TÉRKÉP RESTAURÁLÁSA Majsai Mária Összefoglalás: Postatérképet már a gazdaságilag fejlett római birodalomban is készítettek. A szerző egy a Bélyegmúzeum tulajdonában lévő, 195 x 137 cm-es térképet restaurált, melyet 4 részben különböző szálirányú papírlapokra metszettek és nyomtattak, 1894-ben. A komoly károsodást szenvedett, gépi gyártású lapok egy deformálódott és elöregedett vászonhordozón voltak. Az anyagvizsgálatok után száraztisztftást, nedvestisztítást, majd fehérítést alkalmazott. Miután puffer segítségével egy CaC03-as védőréteg keletkezett a lapfelületeken, összeállítottam a postatérképet, amit a későbbi ragasztások és kiegészítések után két részben vittem fel egy új vászonhordozóra. Egy térkép készítésénél elengedhetetlen feltétel a pontos mérés tudása. Egyiptomban és Mezopotámiában az időszámításunk előtt rajzoltak, még nem voltak reálisak. Az ókori görögök már ismerték városaik fekvését, lemérték azok távolságát és adataik fel- használásával ábrázolták térképeiket. Alexandriában az időszámítás előtti 2. században Ptolemaios, (a nagy földrajztudós) nevéhez fűződnek a tanítások, melyek egy világtérkép elkészítésével foglalkoznak. Á gazdaságilag fejlett római birodalomban működő posta olyan térképeket használt, melyekre a távolság, az útvonalak és a négyzet alakú városok voltak jellemzőek, mindent egyenesben rajzoltak, a Földet laposnak tudták. A középkor feledte mindezt ám a sokszínű reneszánsz ismét felfedezte. Bár az arabok ekkor már elől jártak a jellegzetesen kör rajzolatú térképükkel, ahol a középpontban Jeruzsálem foglalt helyet. A 13. századtól gyorsan fejlődő kereskedelem szükséges velejárója volt a hajózás és a hajózást segítő eszközök elterjedése. Ki ne ismerné a gyönyörű un. „portulán-rózsás”, pergamenre festett térképeket, melyeket a későbbi kultúrák továbbfejlesztettek és így ma az ember egyik nélkülözhetetlen barátjának tudhatja. Az a posta térkép amit restaurálásra kezembe kaptam, 1894-ben készült, nyomtatott, anyaga papír, melyet gépi úton gyártottak. Papír a neve a vizes szuszpcnzióból növényi rostsejtek nemezelődése útján készült és megszárított lapnak. A gazdaságosság a facsiszolatú papírgyártást részesíti előnyben, de a legjobb minőséget a rongyból készült, merített papírokkal lehet elérni. Az 1799. év a papírkészítés történetének igen fontos dátuma, mert az első papírgyártógép ekkor jelent meg. Feltalálója Nicolas-Louis Robert. A gépi papírra jellemzők: homogén szerkezet, átnézete egyenletes, ritkán felhős, rostcsomó szabad szemmel ritkán látható. A gyártásnál az előkészített pépet egy bronzszálú végtelenített szitára engedik. A szita 200-1000 m/perc sebességgel halad előre, miközben keresztirányban percenként legalább 150 x rezeg. A rázás hatására a rostok összekuszálódnak, a víz a szitalyukakon elfolyik, a szitán kialakul a nedves papírlap. Ezt követően a présszakaszon a papírt nemezek között vezetik préshengerek között. Ezt a nedves sajtolást követően a papírt szárítószakaszon gőzzel fűtött hengerek palástja mentén vezetik a nedvesség elpárolog- tatása érdekében. A szárítószakasz után hűtik, simítják a papírt, majd feltekercselik. Minőségét befolyásolják: az. anyagösszetétel, az őrlés, a vastagság, töltőanyagtartalom és az cnyvezés. Anyagösszetételük alapján ismertek: a rongytartalmú papírok, famentes és fatartalmú papírok. A kívánt símaságú, színű papír eléréséhez töltőanyagok kellenek, melyek lehetnek: szilikát (kaolin, talkum), szulfátok (gipsz, báriumszulfát), karbonátok (kréta, magnézium, báriumkarbonát), oxidok (titánoxid). 113
