Múzeumi műtárgyvédelem 19., 1988 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Bőrrestaurálás - Konzerválás - Kissné Bendefy Márta: Egy magyar népi duda restaurálása
KISSNÉ BENGEFY Márta: EGY MAGYAR NÉPI DUDA RESTAURÁLÁSA A zenetörténeti szakirodalomban ismertek azok az adatok, amelyek a duda egykori szerepét emlitik. A XVI. századtél számos dokumentum bizonyltja, hogy e hangszer a nép körében, a katonaéletben és a főúri zenekarokban egyaránt kedvelt volt. Ezekből az adatokból arra is lehet következtetni, hogy akkori jelentőségét a a XVIII. században vesztette el, amikor a nyugati zene térhódítása miatt kiszorult a főúri udvarokból. Ettől az időtől kezdve a szegényebb rétegek hangszere lett, ott is elsősorban pásztorok foglalkoztak dudálással, dudakészités- sel. A juhászok, kanászok az állatok őrzése mellett időt tudtak szakitani a bőr megfelelő kikészitésére, a farészek aprólékos faragására. A magyarországi dudák felépítése A magyarországi dudák három fő részből állnak. Első, az általában egy fából faragott sipszár a dallam- és kontrasippal - ezen játsszák a dallamot és az egy-két hangból álló kíséretet. A sipszár a bőr nyaki részébe kötött dudafejen keresztül kapcsolódik a tömlőhöz. Második a basszussip /"bordó"/ - ezen játsszák az egy hangból álló basszuskiséretet. Harmadik a bőrtömlő, melynek az a szerepe, hogy a fuvókán szájjal vagy fujtatóval befújt levegőt egyenletesen adja át a sipoknak. A tömlő bőrét általában közepes nagyságú birka-, kecske-, vagy kutyabőrből készítették. A bőrt egészben nyúzták le, úgy, hogy a nyakrész és az első lábak is épségben maradjanak. A nyakba a dudafejet, a lábakba a basszussipszárat, illetve a fuvókát vagy a fujtatót illesztették. A bőrt nyuzás után timsőval vagy timsó és konyhasó keverékével kezelték, majd alaposan megmozgatva, "megtöretve" puhították fel.. iA juh- illetve kecskebőrön gyakran rajtahagyták a szőrt, a kutya- bőrt azonban általában még cserzés előtt szőrtelenitették. 125
