Múzeumi műtárgyvédelem 18., 1988 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Restaurátorképzés - Oddy, Andrew - Pedersen, Hans Peder: Elnöki beszámoló
ELNÖKI BESZÁMOLÓK ODDY, Andrew Hét dolgozat hangzott el a szekcióülésen a kutatőrestauráto- rok és restaurátorok képzéséről; ezekből emelnék ki néhány gondolatot, melyet érdemes volna megvitatni a továbbiakban. I. Milyenek legyenek a felvételi követelmények? Szükséges-e, hogy a jelentkezőnek régész- vagy művészettörténész-diplomája, vagy ezzel egyenértékű végzettsége legyen? Hogyan állapítsuk meg a jelentkező kézügyességét? II. A gyakorlati oktatás kezdetén valódi műtárgyakon, vagy másolatokon végezzék el a feladatokat a hallgatók? A jövendő festő-restaurátorok számára kétségtelenül a legjobb gyakorlat, ha festményt készíttetünk velük, amelyet meg kell rongálniuk, majd helyre kell állítaniuk. Egyedi esetről volna szó, vagy alkalmazható lenne a módszer a szobrok esetében is? Mi a helyzet a fémleletek konzerválásánál? III. A fentihez hasonló problémát vetnek föl azok a kurzusok, ahol a hallgatót először megtanítják a később restaurálandó tárgyak elkészítésére. Hasznos, és minden bizonnyal közelebb áll a valósághű helyreállításhoz, ha a szakember ért a kő- vagy fafaragáshoz, de azonos anyagból kell-e pótolnunk a hiányzó részeket? Nem etikusabb-e eltérő anyagok használata? Annak a veszélye is fennáll, hogy a művészi hajlamokkal megáldott restaurátor akaratlanul is uj műalkotást hoz létre. IV. Nehéz eldönteni azt is, milyen alapos természettudományos képzésben részesüljenek a jövendő restaurátorok. Természetesen ismerniük kell a helyreállítandó anyagok természetét, s a bennük végbemenő bomlási folyamatokat. De milyen részletesen? Szükséges-e, hogy le tudják Írni az epoxigyanták szerkezeti képletét, vagy elég, ha főbb kémiai típusaikat, fizikai és kémiai tulajdonságaikat ismerik? A fentiekhez kapcsolódik az is, hogy milyen vizsgálatokat végezzen el maga a restaurátor. A radiológia, s a hozzá hasonló, károsodással nem fenyegető eljárások alkalmazásához nyilvánvalóan 291
