Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - Fekete Lajosné: Egy vásárhelyi gondolkodószék restaurálása
FEKETE Lajosné Egy vásárhelyi gondolkodószék restaurálása Tanulmányomban egy, a múzeumi gyakorlatban szokványos tárgy tisztításáról számolok be, amely mégis érdeklődésre tarthat számot. Különlegességét az adta, hogy a munkafolyamat során egymás fölött több festett réteg került elő. Csongrád megyében több etnikum területén is virágzott a népi butorművesség. Makón, Tótkomlóson és Vásárhelyen voltak a bu- torfestés központjai. A múlt század végétől fennmaradt tárgyak, festett fenyőfabutorok mégis jól megkülönböztethetők egymástól. A vásárhelyi bútorokon kezdetben sárgásfehér alapra festettek, majd ez az 1830-as évektől sötétkékre változott. A szóbanforgó vásárhelyi gondolkodószék,^ amely 1815-ben készült, jó példa arra, hogy a későbbiekben egységessé váló kék alapszín alkalmazásának kezdetei már jóval korábban megjelennek. A gondolkodószék sajátosságára legjellemzőbb, hogy csak a családfő, a család legidősebb férfitagja használhatta ülőbútorként. A magyar paraszti társadalomban a múlt század küszöbén még több helyütt, ősi magyar nagycsalád szervezetben éltek. Ennek szigorú szabályai határozták meg az életvitelt. Többek között pl. azt is, hogy a házasuló legények a menyecskét az apai házhoz vitték. így három nemzedék élt és gazdálkodott együtt. A nagyapát, mint a legidősebb férfit nagy tisztelet vette körül és igy csak ő pihenhetett meg a gondolkodószékben. Az említett szokás csak gazdacsaládoknál, teljes jobbágyoknál és kisneme- seknél volt érvényben. A széken lévő "Uram" felirat mutatja, hogy esetünkben is feltehetően nemesről lehetett szó. Az Alföldön a kisnemesek is paraszti életmódot folytattak. Névvel datált bútort azonban nem minden kisnemes készittethetett magának, igy a volt tulajdonos valószínűleg módosabb ember lehetett.
