Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - K. Csilléry Klára: A komáromi láda és hatása a sárközi "bútorvirágozásra"
felelően, önállósítva és továbbalakitva a mintaelemet, a festést is segítségül hivva, valóságos halacskákat is megjeleníthetett, amint ezt egy 1902-ből való példány álfiókja mutatja (8. kép). Ami ezeknek a ládáknak a legfőbb diszét, a virágozást illeti, ez leginkább koszorú alakjában jelenik meg. Kisebb példányokon az egyszerű tömör koszorú is megfelelt, de szép számban maradtak fenn olyan testes, 1 méter 20 centit is elérő és kb. 70 centi magas, alul valódi fiókkal ellátott, "sublótos ládák" is, melyeket elaprózott, többsoros virágkoszoruk ékesítenek, a homloklap közepén virágvázát fogva közre. Festett koszorúk azonban ebben a stilusfázisban rendszerint nem csupán a homloklapra kerültek, hanem többnyire a tetőre és az oldalakra is. Az alapszin tekintetében a késői korszak mesterei is a sötétkék, "molnárkék" szint érezték sajátjuknak, sőt "magyar stilusunak", de a vevők most már szívesen vásárolták a színes virágos ládát is barna alapszínnel. Lehetett az alap fekete is, majd a fehér szintén divatba jött a század végén. A nagy ládákkal azonos megjelenésű, de kis méretű ládikák az előbbiek mellett világoskék, világoszöld vagy halvány okker alapot is nyerhettek. Ebből az időszakból számos hivatásos festőasszonynak a neve maradt fenn. Németh József özv. Vadácsinéra emlékezett úgy, hogy 3 7 "nagy művész" volt, és Szombathynét tartotta meg még emlékezetében. Szerinte azonban az asztaloscsaládok nőtagjai általában 3 8 ugyancsak beletanultak a "tulipánozásba", miként az ő édesanyja és a nővére is. A virágozást a III. periódus idején bizonyos uniformizált- ság jellemezte, ami valószinűleg a tömeges előállításnak tulajdonítható. Pedig a festőasszonyok sohasem rajzolták elő a mintát és nem alkalmaztak sablont, "csak úgy szemmértékbe" dolgoztak. Németh József emlékezete szerint a Szerbiába szállított, kisméretű - 70 centis - "rác ládákból", melynek vevői egyébként is a nagy rózsákat kedvelték, negyvenet "megpingált" egy nap egy festőasszony. Ehhez a ládák - egyszerre tiz - székekre voltak kirakva egymás mellé. Egy-egy színnel egyszerre ment végig minden, majd egy másik színhez fogott. Előbb felrakta a virágokat, majd "levelezte", "zöldelte", végül vékony ecsettel "árnyékolta",