Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - K. Csilléry Klára: A hegedűhátú szék útja a magyar parasztsághoz és néhány restaurátori tanulság

7. ábra 8. ábra

Nyilván nem véletlen, hogy Olaszországból továbbjutva, a szóban forgó deszkatámlás székváltozatok Európának csak egy részén gyökeresedtek meg. Bármennyire vonzók voltak is az olasz reneszánsz kinálta újdonságok, a deszkatámlás szék egyedül a német nyelvterületre, majd onnan a keleti szomszédságba tudott eredményesen átplántálódni. Nagyon meggondolkodtató az, hogy nem talált befogadásra a központosított monarchiákban, igy Franciaországban, Angliában, ott ahol a királyi udvarból kiindulva terjedjek szét a divatos újdonságok. Nem igy a németeknél, ámde nálunk a 13. század végétól névlegessé vált a központi hatalom, és az apróbb-nagyobb fejedelemségekre szétesett birodalomban lényegében a jelentősebb városok polgárságának az Ízlése lett a döntő. Valószínűleg ezzel magyarázható az a tény, hogy a deszkatámlás szék, és elsősorban a minket most közelebbről érdeklő, ülésbe csapolt lábú változat, szervesen bele tudott épülni - az északi vidékek kivételével - a német tárgyi műveltségbe.

A déli területek német polgársága és az olaszok közt korán megteremtődtek az erőteljes és közvetlen kapcsolatok. Székünk továbbterjedése legkorábbról Dél-Tirolból mutatható ki, mely 1363-tól a Habsburg-ház örökös tartománya (ma: Trentino-Alto

2 9