Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - K. Csilléry Klára: A hegedűhátú szék útja a magyar parasztsághoz és néhány restaurátori tanulság

dig mintegy másfélezer év múlva - az i.e. 2. évezred elején - történt azt követően, hogy megszületett a bútorok elődje: a trónus.1

Kiváló emlékanyagot kinál minderre az egyiptomi 18. dinasz tia kora (i.e. kb. 1580-1315), részben annak köszönhetően, hogy a gyászolók nagyszámú használati tárggyal látták el halottaikat részben meg a mindennapi életnek a sirkamrák falán való megörökítése révén.2 Háromlábú gyalogszékek leginkább a korabeli kézművesek sirjából kerültek elő; más egyszerűbb székecskék - valamint néhány szegényes ládika és ágy - mellett jellemző bútorai ezek a deir-el-medinei munkáskolónia temetőjének (1.ábra) . Igaz, nem hiányzott a háromlábú gyalogszék a teljességre törekvő bútorválasztékból, természetesen uralkodóhoz illő kivitelben, az i.e. 1350 körül meghalt Tutanhamon fáraó sirmel- lékletei közül sem. A tárgy funkciója legjobban azonban abból ítélhető meg, hogy a gyalogszékek mindig kézművesek munkálkodását bemutató falképeken láthatók (2.ábra), mig előkelő személyeket sosem ábrázoltak ilyenen ülve.

2. ábra

A háromlábú székek, illetve általában az a székkonstrukció, melynél a lábakat közvetlenül az ülésbe csapolták, Egyiptomból - az ott kifejlesztett egyéb bútortípusokkal egyetemben - továbbjutottak előbb a görögökhöz, majd nagyrészt a rómaiak közvetítésével szétterjedtek egész Európában, mindenesetre továbbra is az alávetett néposztály bútoraként. Jól példázza ezt Szent Mártonnak (317-397) 400 körül összefoglalt életrajza, kinek szerénységét azzal jellemezte a biográfus, hogy szolgák módjára, háromlábú paraszti székecskén szokott ülni. A középkor folyamán azután ilyenféle szociális szintjel24