Múzeumi műtárgyvédelem 16., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Iparművészeti tárgyak restaurálásáról - Földessy Péter: Egy, az 1760-as években készült éggömb restaurálása

tam és 24 órás száradást biztosítottam. Sérüléskor az alap is megrepedt, ezekból a nyílásokból a pergő részeket eltávolítot­tam, majd nyulenyv és bolognai kréta 1:2 arányú keverékével töl­töttem ki a réseket. A masszát három rétegben hordtam fel, úgy, hogy az egyes rétegek felvitele között legalább 24 óra száradá­si időt biztosítottam. A kiegészítéshez pontosan a gömbivnek megfelelő lehuzókést alkalmaztam, annak érdekében, hogy csiszo­lás után sima, tökéletes gömbalakot kapjak. A szelvények vissza- ragasztása a korabeli módszernek megfelelően enyves keményítővel történt. A fa naptárketet csapolásai és takaró lécei idővel ösz- szeszáradtak, megvetemedtek. Ezért ezeket telitett NaCl-oldat gőzében (a légnedvesség 76% a Náci miatt) tartottam. így a fa­anyag fokozatosan vette fel a légnedvességet, elkerülve a szét- repedést és a további károsodást. A párakamrából kiemelve kon­dicionálásuk és szárításuk igen lassan - több hétig - száritó- présben történt. A faszerkezetek eredeti formájának visszaállí­tása után került sor a ragasztásra és kiegészítésre. Az előbbi­hez 5%-os nyulenyv oldatot használtam, ami megfelelő rugalmas­ságot és a rostokba beszivódva kellő kötőerőt biztosított. A naptárkeret csapolások mentén szétrepedt papíranyagának pótlása papirpép, bolognai kréta és enyv 3:1:1 arányban összeállított masszájával történt. A pépet a repedésekben tömve kiegyenlítőd­tek a cikkelyek közötti szintkülönbségek. Ennek az anyagnak al­kalmazására azért volt szükség, mert a cikkelyeket a papír vé­konysága miatt, a festés és a nyomdafesték sérülése nélkül nem lehetett volna felemelni, hogy alájuk erősítő papirbevónat ke­rüljön . Az esztergált tartóoszlopok lepattant peremeinek pótlása Eporezit FM 20 (T-16 katalizátor) epoxigyanta és fűrészpor 1:2 arányú keverékéből készült. A fával való kiegészítés helyett azért választottam a műgyantás eljárást, mert az előbbit szál­irányba faragva az újból letörhetett volna. Az éggömbön az ábrázolások rézmetszéssel készültek, eze­ket azonban a csillagképek közötti jobb tájékozódás végett tem­perával kifestették. A festék a rajta lévő lakkbevonattal e- gyütt több helyen levált a felületről. Ott ahol a festés jelle­ge biztonsággal megállapítható volt a hiányokat pontozott retus­sal pótoltam. A nyomtatott területek sérüléseinek, hiányainak 110

Next

/
Thumbnails
Contents