Múzeumi műtárgyvédelem 15., 1986 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Arteni, Stefan: A művész, a restaurátor és a kortárs festészet fennmaradásának kérdése
irja: "Nincs olyan kultúra, ahol az esztétikai ellentmondás nem ismeri fel a mű jogosultságának szükségességét... Ez az újdonság: nem az ésszerűségre vontatkozó jog» hanem az "oktalanság oka"..." Az a "mű", melyet szórakoztatásra szántak önmagában nem bir értékkel, az egy elhitetés. Cassier a kővetkező megjegyzést teszi: "A művészet kiválóságának mércéje nem az infekció foka, hanem az intenzifikálás és megvilágítás foka..." Több, mint egy évszázaddal ezelőtt Hegel hangsúlyozta az alábbi ellentmondást: "A művészet többé nem jelenti számunkra a legmagasabb- szintű módot, hogyan az igazság létjogosultságot kér magának. Csak azt remélhetjük, hogy a művészet továbbfejlődik és tökéletesedik, de formája többé már nem a lélek legmagasabb igénye. Mindezekben a viszonylatokban a művészet a legmagasabb hivatás, valamiféle múlt, oldalán áll és ott is marad." Bármily drasztikus is az a változás, amelyen a művészi élmények átmentek századunkban, valamennyi festmény egyezik abban a lényeges természetében, hogy egy kézzel létrehozott tárgy, s ugyanakkor az emberi formázás jele is. Ortega szerint "maga a munka adja meg számunkra mind a normáját, mind pedig a normától levő távolságát." Ez rögtön világos. Következik abból, amit már elmondtunk, a művészi alkotások bármiféle elemzésén kívül, és figyelembe véve a jelenleg érvényes jámbor hitet a tudomány minden- hatóságában, mellyel a restaurátorok, gyűjtők, muzeumigazgatók valódi abszurditással kerülnek szembe: megtartani a jövő számára egy olyan művészi alkotást, mely minden jóakart ellenére magán viseli, időnként szándékosan az elkerülhetetlen állagromlás bélyegeit. A legeslegnagyobb probléma mindenekfölött az a mód, ahogyan a festőt, műkereskedőt, kritikust radikálisan elválasztják a restaurátoroktól. Anélkül, hogy a művész és a műkereskedők és kritikusok miliője megváltozik, mely légkörben tevékenykednie kell, csak azt várhatjuk, hogy tanúi leszünk az álnok "uj" folytatódásának, de ez alapvetően csak kiábrándító stílusbeli és műszaki újításokban nyilvánul meg. Még mindig sokat lehet hozzátenni ahhoz, hogy ez az okfejtés teljes legyen. Mindenképpen az első helyen kell megjegyezni, hogy a komoly bírálat a művészi gyakorlat mélyrehatóbb kérdéseiről, egy olyan bírálat, mely felelősséggel bir a kultúrán belül szinte 153