Múzeumi műtárgyvédelem 14., 1985 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Seeber, Rudolfine: Történelmi sgraffitotechnikák

SEEBER, RUDOLFINE

TÖRTÉNELMI SGRAFITTO TECHNIKÁK

összefoglalás

A sgrafitto fogalma rövid történeti áttekintés után, példák kapcsán kerül magyarázatra.

Hosszú ideig kevés figyelmet szenteltek a sgrafittonak. Még az olyan leginkább idevágó műveknél, mint Dörner Wehlte és Vitruvius is csak pár mondatban történik emlités erről a technikáról és művészeti irányzatról, mint aminek én is tekintem. A sgrafitto különleges helyet foglal el a faldekorációk között. Ez egy vako- latkarcolási technika, amely egy ideig nagy közszeretetnek örvendett, különösen a homlokzatok külső díszítésében.

Az egyrétegű vakolatkarcolás a sgrafitto legegyszerűbb módja már a 13. évszázadból elég nagy számban, mint faldiszitések megmaradtak, például a magdeburgi Dóm keresztfolyósója. A valódi sgrafittotechnikára való áttérés a színezett vakolatok bevezetésével alakult ki. Ennek a technikának a virágkora a 15. és főleg a 16. században volt. A sgrafitto szó 1500 körül Olaszországban keletkezett a latin exgraffiare vagy disgraffiare szóból, ami be- karcolást jelent. A sgrafittót elsősorban Firenzében, mint induló középpontban, valamint különösen Rómában használták. Genua és Görögország - beleértve Chios szigetét, ahol a gyantát termelték - közötti rendszeres kereskedelmi kapcsolat következményeképpen még ma is megcsodálhatnak templomokat és gazdag polgárházakat ebből az időből. Pirgi városa különleges műemlékekkel rendelkezik ebből a korból. Érdekes, hogy itt kizárólag geometriai formák legkülönfélébb változatait alkalmazták.

A nagy olasz mesterek nevei a sgrafitto technikával kapcsolatosak: Mantegna, Peruzzi, Feltrini. A 16. század első felében a sgrafitto a mi területünkön, az Alpoktól északra is ismertté vált.

235