Múzeumi műtárgyvédelem 14., 1985 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Biró Endre: A szőnyi falfestményes szoba oldalfalának régészeti rekonstrukciós problémái
Ez már azt a követelményt teremtette meg, hogy a később előkerülő darabok is beépíthetők legyenek. Ezért a restaurálás két régészeti követelménynek kellett, hogy megfeleljen. Az egyik az, hogy szétszedhető panelekbe legyen beépitve az anyag, amelybe az újabb töredékek is könnyen beépíthetők. A másik pedig az, hogy a jelenleg beépítettek úgy legyenek kiszedhetők, és letisztithatók, hogy az újabb töredékek hozzáilleszthetők legyenek. Ezért nem javasoltuk a régen használt gipszes megoldásokat, de a vakolat lesorvasztását sem, mivel az összeállítás során számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem mindig a festett felület, hanem sokszor éppen a vakolat hátsó erezete bizonyította két töredék egymáshoz tartozását. Végezetül azt kívánjuk még elmondani, hogy azért tartott a munka viszonylag sokáig, mert az egész feladat első kisérlet volt, amelynél minden mozzanatot többször át kellett gondolni és esetleg menetközben változtatni az eredeti elgondoláson. Ez a ráfordított idő a jövőben többszörösen megtérül. Annál is inkább, mert Brigetióban a tapasztalatok szerint több falfest- ményes épület előkerülése várható. Különösen a bolygatatlan polgárváros területéről, ahonnan már kb. 30 láda falfestménytöredéket tártam fel. Ennek összeállítása a munka befejezése után azonnal megkezdődik, s ezekkel újabb segítséget adhatunk az antik falfestészet problémáinak megoldásához. 1 75