Múzeumi műtárgyvédelem 14., 1985 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Járó Márta: A falfestés előkészítése Pannóniában az eddigi vizsgálatok alapján
2. Kalcitot, kevés dolomitot (kalcium-magnézium-karbonát) és kvarcot tartalmazó simitóvakolat: dolomitos mészkő zuzaléka homokkal és oltott mésszel keverve (3b.ábra). Érdekes, hogy az aquincumi lelőhelyekről származó mintáknál kevés kivétellel ezek a simitóvakolatok fordultak elő, mig Gor- siumban az eddigi vizsgálatok alapján csak nagyon ritkán, Balá- cán pedig egyáltalán nem. 3. Dolomitot, kalcitot és kevés kvarcot tartalmazó simitóvakolat: dolomitliszt, homok és oltott mész keveréke (3c.ábra). A dolomitos simitóvakolatot római falfestmények esetében, ismereteim szerint, két helyen emliti a szakirodalom. Az ókori Lydiából (ma Törökország nyugati része) származó töredékek si- mitóvakolatából mutattak ki sok dolomitot,6 és a lauriacumi (ma Enns, Ausztria) ásatások során előkerült falfestmények alapozásához is dolomitlisztet használtak.7 A birodalomban valószínűleg krétaként forgalmazták a fehér dolomitzuzalékot. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a Balácán talált fehér festékgolyók anyaga dolomitliszt oltott mésszel összekeverve. Mivel a Dunántúlon elég sok dolomitelőfordulás van, elképzelhető, hogy helyben kitermelt és árusitott festékről van szó. A korábbi vizsgáQ latok alapján Balácán csak ezt használták, Gorsiumban pedig kevés kivétellel szintén dolomitliszttel készítették a simitóvakolatot . 4. Dolomitot, kalcitot és sok kvarcot tartalmazó, nem fehér simitóvakolat: homok és dolomitliszt oltott mésszel keverve (3d.ábra). A magas kvarc tartalmú simitóvakolatot nem emliti a szak- irodalom. Az általunk eddig vizsgált töredékek közül az aquincumi egyik épületből és a gorsiumi fürdőből előkerült darabokat festették erre a festéket igen nagy mértékben abszorbeáló rétegre. Feltételezhetően nem hanyagságból nem készítettek fehér simitóvakolatot, valami, számomra eddig ismeretlen funkciója nyilvánvalóan volt. Meg kell emliteni egy ötödik féle simitóvakolatot is, nevezetesen az aquincumi polgárváros egy épületéből származó falfestmény piros alapozását. Ez dolomitliszt és valószínűleg he117