Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Visy Zsolt: A Weissenburgban feltárt római fürdő restaurálásának tapasztalatai
A második főperiódus a második század derekára tehető. Ekkor már az egész fürdő kőből lett kiépítve. Jelentős változtatás volt a frigidarium északra való áthelyezése, igy lehetőség nyilt egy újabb tepidarium-helyiség és a hozzá csatlakozó kerek laconicum kialakítására. Ez a fürdő néhány kisebb módosítás után a markomann háborúk idején pusztult el, valószinűleg a hetvenes évek elején. Az újjáépítésre minden bizonnyal csak a háború lezárása után, a nyolcvanas évek elején került sor. Néhány évtizeddel később, Septimius Severus (i.sz. 193-211) vagy Caracalla (i.sz. 211-217) uralkodása idején tovább bővitették, és fontosabb termeit, vízmedencéit csiszolt solnhofeni kőlapokkal burkolták. Harmadik főperiódusában a fürdő ugyan elvesztette kőoszlopos porticusát, de lényegesen kibővült előcsarnoka. A tepidarium egy újabb helyiséggel gazdagodott és igy lehetőség nyilt a római fürdési szokásoknak jobban megfelelő körforgalomra, mivel visz- szafelé haladva ezen a helyiségen keresztül lehetett a frigida- riumba jutni. A legutolsó fázishoz tartozik egy kis apszisos helyiség hideg vizű medencével, amely a szomszédos laconicum mellett ugyanazt a célt szolgálta, mint a modern szauna melletti hideg fürdő. A reprezentativ épület 229 után az alamann betöréseket követő háborúkban pusztult el. A romok még egyszer szerepet kaptak a római uralom végén, amikor a nyugati oldalon egy egyszerű lakóépületet emeltek részben még álló falainak fölhasználásával. Ezt az alkalmat is szeretném kihasználni, hogy a magam nevében is köszönetét mondjak barátaimnak, volt munkatársaimnak, akik résztvettek a wei3enburgi római fürdő helyreállitásában, régészeti problémáinak tisztázásában. Megemlitendő még, hogy a fürdő helyreállitásáról az abban résztvevő magyar vállalatok és a Bajor Műemlékfelügyelőség közös rendezésében vándorkiállitás készült, amely eddig a Magyar Nemzeti Múzeumban (1984 nyarán), a xanteni Régészeti Parkban (1984 őszén) és a nürnbergi Germanisches National Museumban (1984/85 telén) került bemutatásra. 1985 folyamán a terv szerint még több nyugat-németországi és osztrák muzeum (Freiburg, Frankfurt, München, Koblenz, Linz) mu-59-