Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Korek József: A műtárgyérték növelése a restaurátori munka nyomán

gyarázata a Heves megyei alacsony % értéknek, ahol a 25 éve tartó egri ásatás ás egyéb műemléki ásatások anyagából szinte egyetlen tárgy leltárba vétele nem történt meg.

A régészeti anyag évi gyarapodása megitélésem szerint meghaladja az ország restaurálási kapacitását, pedig meglátásom az, hogy a tanácsi intézményeknél foglalkoztatott általános restaurátorok munkaidejüknek, illetve restaurálással töltött munkájuk 60-70 %-ban a bekerülő uj régészeti anyagot restaurálják.

Tudom, hogy az ásató régész és a restaurátor szakemberek között lényeges felfogásbeli különbség van. Ez jelentkezik az a- nyagfajtákban. Abban megegyeznek, hogy a sir-, illetve depot- leletek részesülnek előnyben, és a legtöbb vidéki muzeum kapacitása ebben ki is merül. A telepanyag feldolgozásában már nagyok az ellentétek, a régész a maximumot kivánja, a restaurátor a lélekölő munkában kevés sikerélményt talál, s legtöbbször a nagy anyag kiterítésének a lehetősége sem áll fenn, és nem is kapja meg a régésztől a megfelelő segítséget. Ritka az az eset, amikor a restaurátor megkapja az ásatási dokumentációt, az egyes rétegekhez vagy objektumhoz tartozó csomagolási jegyzéket, mely az összeválogatás hosszadalmas munkáját meggyorsítaná. így feltűnően sok a holt idő, a többszörös újrakeresés, és megitélésem szerint a szükségesnél több időt fordítanak rá. Ez különös súllyal jelentkezik a régészek edénycentrikus szemléletében, amelyet két tényező motivál. Az egyik az a tévhit, hogy az ásatási eredmény a telepásatásoknál az edények számával nő, és ebből adódóan túlzásba viszik a kiegészítést, a rekonstrukciót, amely a kérdés másik tényezője. E szemlélettorzulás ismét csak kapacitást von el olyan feladatoktól, amelyeknél a műtárgy értékét meg lehetne sokszorozni vagy közös munkával uj értékeket létrehozni.

Álláspontom az, hogy a telepanyag összekeresésénél csak olyan anyagnál végezzünk mikroválogatást, ahol az szakmailag olyan fokú, amely abban a tárgykörben kiemelkedő, egyedülálló tárgyi anyagot eredményez, illetve a tudományos kutatás számára döntő jelentőségű. Ilyennek minősítem pl. a 60-as évek közepén Sárospatakon előkerült bokályokat, amely megérte még az országos összefogást is a lehető legteljesebb összeválogatásban. Hasonló volt a helyzet az első Árpád kori sütöharangok összeválogatásánál, mert uj-12-