Múzeumi műtárgyvédelem 12., 1983 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Sipos Enikő: A Mátyás miseruha restaurálása
cát és a gyermek Jézus testét boritó atlaszselyemboritás kifoszlott, lekopott. A Madonna palástjának gyöngyhimzése hiányos, a gyöngyök itt is peregtek. Az Assisi Szt. Ferenc feletti baldachin 8 két oszlopának ezüsthimzése felbomlott, a kezét boritó selyem- himzés a töltőfonalig kikopott, több helyen a töltőfonalak is felbomlottak. A női szentek haját aranyszinü himzőfonalból alakították ki. Ennek lefogó öltései felszakadtak, a szálak összesodródtak. A vörös bélés kopott, gyűrött, fakult; kisebb hiányosságok voltak rajta. A konzerválás menete A munkát a bélés kibontásával kezdtem, majd a keretelő pa- szomántokat bontottam le. A paszománt külső széle a vörös vászonbéléshez volt fogva, belső szélét az alapszövethez és a merevitő vászonbéléshez varrták úgy, hogy egyszerre öltötték át a három ré- 9 teget. A merevitő vásznat durvaszövésü lenvászonból készítették, a miseruha előlapján egy darabból szabva, a hátrészen a kereszt alatt kivágva. Az előlap bélésére feltehetően a korábbi restaurálás évszámát jegyezték fel. Az Írás nem kivehető, talán 1860? A keresztet kontúrvonalai mentén varrták fel az alapszövetre és a merevitő vászonra úgy, hogy hosszanti oldalainál, 1, 1,5 cm-t, alsó és felső szélénél 3, 3,5 cm-t fed le a brokátból. A keresztet és az alapszövetet vastag, sodrott lenfonallal erősítették össze.^ Az öltéseket a színoldalon fémszálas sárga paszománt- tal keretelve takarták el. A kereszt kibontása után tisztán látszottak annak hátoldalán a korábbi restaurálás öltései és az a fehér pamutvászon, amelyre a keresztet rádolgozták. Tisztítás A kereszt tisztítását oldószeres emulzióval kíséreltem meg. A prőbatisztitáskor kiderült, hogy ez a megoldás nem jó egyrészt azért, mert a baldachinok és hátterek atlaszselyem borítását felvarrás előtt enyvvel felragasztották. Az emulzió az enyvet ki6sé fellazította, igy az a felületen lévő porral elkeveredve és a felületre szívódva foltot hagyott. A foltosodást tetézte az is, hogy a kezelőszert csak a színoldalról tudtam felitatni. A hátoldalra helyezett szivóanyagig a tisztítószer a kereszt vastag rétegein 120