Múzeumi műtárgyvédelem 10., 1982 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
A X. Országos Restaurátor Konferencia (1983. december 12-14.) alkalmából elhangzott előadások - Fülep Ferenc: Restaurátori feladatok a múzeumi munkában - a régész szemszögéből
helyzet rögzítése rajzban, fotóban, leírásban/. Döntő kérdés az alkalmazott módszerek és a felhasznált vegyszerek dokumentálása a jövő számára is. A Nemzeti Muzeum szakított a nagyobb anyagcsoportok egységes, futószalagszerű restaurálásával és általában e- gyedi módszereket alkalmazunk. A beavatkozás mindenkor abban a minimális mértékben történik, amelyet a tárgy állapota megenged és megkíván. Még egy fontos, szinte törvényszámba menő gyakorlat a Nemzeti Múzeumban: a régészeti anyag restaurálását egy-egy ásatás befejeztével úgy kell elvégezni, hogy a leletek az ásatást követő év végéig beleltározhatók legyenek. Ezt többé-kevésbé tudjuk is tartani. Ennek eredménye az, hogy leltározási elmaradásunk országos viszonylatban minimális. Feljebb említettem már az anyag ellenőrzését a kiállításokban. Ez természetesen vonatkozik a régészeti anyagra és a Nemzeti Muzeum régészeti kiállítására is. Restaurátoraink rendszeresen ellenőrzik és karbantartják a kiállítási anyagot, ennek ideje általában a hétfői zárvatartási nap. A kiállítás nagytakarítása minden évben restaurátoraink munkatervében szerepel. A kiállítási munka évi viszonylatban elég tetemes munkaórát vesz igénybe. Ehhez még azt fűzöm hozzá, hogy az uj, időszaki kiállítások anyagának előkészítésébe, sőt a rendezési munkákba is bevonjuk restaurátorainkat. Erre jó példát szolgáltatott ebben az évben a történeti állandó kiállítás felújítása. A terepen végzett gyűjtő munkában való részvétel, a belső múzeumi restaurálásban és a bemutatásban való közreműködés három folyamata igy képez dialektikus egységet restaurátoraink munkateljesítményében . Befejezésül még két általános problémát szeretnék felvetni. A restaurálás olyan nemzetközi szakma lett, amelynek problémáival a nemzetközi múzeumi szervezet, az ICOM állandóan foglalkozik. Az igen nagy nemzetközi irodalom napjainkra könyvtárakat tölL meg. Ennek figyelemmel kisérése okvetlenül megköveteli legalább egy világnyelv ismeretét. Sajnos, ezen a téren a magyar restaurátori gárda eléggé lépéshátrányban van. Nyomatékosan szeretném ráirányítani a figyelmet a kérdésre, mert különben nem tudunk lépést tartani a nemző 1 Köz i lej lödéssei. Egyben a minisztérium figyelmébe is ajánlom, hog.v az. intenzív Ili
