Múzeumi műtárgyvédelem 8., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Varga Péter: Egy XVII. századi karabély restaurálása

csolhatja az anyagot. A savat a pezsgés megszűntével felitatjuk, majd nyomait desztillált vizzel többszörösen kimossuk.

A kalcium-szulfátos rárakódásokat csak mechanikusan tudjuk eltávoli- tani. Az elefántcsont fehérítése 5-10%-os oxálsawal (heresó) végezhető.

Ez csakis akkor alkalmazható, ha a csont nincs még teljesen átérve, és kicsi a beszivódás mértéke.

A hiányzó csontrészeket a golyótartó tokfedél végén, a tusa alsó élén pótoltam. A múzeumi gyakorlat szerint ezeket csak kereteztem, díszítést nem véstem bele. Egyes vékony ornamentális díszítményeket viszont elefántcsontból helyreállítottam. A vékonyra vágott elefántcsontot egyenletesre reszeltem, megpuhitottam, hajlítottam, az ágyazatba helyeztem és újra visszakeményitettem. A csőágyazat tus felőli harmadán lévő hiányos csontot kiegészítettem. A Nemzeti Múzeumban végzett előtanulmányozás során fény derült arra, hogy a csontdiszek formája, s motivumanyaguk minden esetben megegyezik a töltővessző hüvelynyitó diszcsonttal. A két csőrög- zitő kapocs betéteit is elkészítettem.

Véleményem szerint a karabély nem lehetett használatban, mivel a XVII, században az ilyen darabok főleg diszként szolgáltak. Működőképes, jó állapotban lévő acéllemezén kopás nem volt, ami ugyancsak díszfegyverként való használatát igazolja.

101