Múzeumi műtárgyvédelem 7., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Soós Katalin: Papíranyag és pergamen oklevél restaurálásának lehetőségei

1. Kloramin T (4-10%-os) oldata, majd ellenfürdőként nátrium-tioszul- fát oldat. A papir előtte és utána jól kimosandó! Előnye, hogy egy-egy kisebb folt helyi tisztítására is alkalmas. Hatását növelni lehet ecetsav hozzáadásával (0,5%). Fehérítő hatását azonnal kifejti.

2. Kálium-permanganátos fürdő, majd ellenfürdőként kálium-metabi- szulfit.

Külföldi restaurátorok használják még többek között a nátrium-hipoklo- rit-nátrium-tioszulfátos, valamint a nátrium-klór-dioxidos fehérítést is. Ezek azonban igen veszélyes és drasztikus módszerek, ezért hazai műhelyekben nem használjuk.

A papíranyaggal foglalkozó restaurátoroknak rengeteg nehézséget okoz a különféle régi ragasztások leoldása, többek között a könyvtablókból kikerült nyomtatványok esetében. A fő probléma az, anyv és a keményítő nyomtalan és kíméletes eltávolítása. Az állati eredetű enyv leoldására Otto Wá'chter borecetet ajánl. A keményítő eltávolítására az enzimes leoldás igen jónak látszik.

Amiláz enzimből a keményítő mennyiségétől függően igen kevés is hatásos, betartva a 40-50 C° hőmérsékletű oldóvizet (pH 7, 2). A keményítő bomlását katalizálja az enzim. (Az összetett szénhidrátok csoportjába tartozó keményítőknek a szőlőcukor az építőköve. )

Kártyalapokat és naptárlapokat ezzel az enzimes áztatással sikerült megszabadítanom a ragasztótól annyira, hogy utána a beragadás veszélye nélkül lehetett préselni őket szívó papírok között. Az okleveleket a mosószeres tisztítás után préseltem. A tervrajzokat nagy méretük miatt préselni nem lehetett, igy az alkoholos oldatozás után a felesleges szennyes oldatot úgy csöpögtettem ki belőlük, hogy az un. kiemelő segédpapirral megtámasztva, az asztal széléről néhány óráig lelógattam, majd az asztalra fektetve gumihengerrel itatóspapíron áthengereltem. A kiemelő papir igen hasznos szolgálatot tesz minden tisztítási műveletnél. Ugyanis hátoldalról jól tapasztja, tartja a szakadt, gyenge dokumentumot a tisztítás művelete alatt. Két-kiemelő papir között bátran áztatható is egy-egy darabokra szakadt papirirat. A tisztitó- és fehéritőszer áthatol rajta. Használata szinte nélkülözhetetlen a papir-restaurátor számára.

A következőkben a restaurálási munka másik fontos részével, az erősítéssel, bepótlással foglalkozom.

1. Hagyományos bepótlással való kiegészítés korabeli merített papirral

Az egyetlen nehézséget itt az jelenti, hogy nehéz találni a pótláshoz elegendő mennyiségű, az eredeti merített papir minőségéhez hasonló, üres korabeli papirt. Ez egyébként a legősibb papirrestaurálási mód, melynek lényege, hogy a hiányokat mindig hátoldalról pótoljuk (a szokásos lapozás irányához képest). A pótló papírra átkarcoljuk vagy átrajzoljuk a hiány formáját, ráhagyva a ragasztáshoz 1-2 mm-t, körülvágjuk, és az éleket szikével levékonyitjuk. A foltokat ezután ráhelyezzük a hiányokra, A ragasztást cellulóz alapú müanyagragasztókkal végezzük (régen csirizt, keményítőt használtak e célra).

A Glutofix, Glutolin 77, Metylán, Wegin ragasztók mind metilcellulóz tartalmúak. Ez azért kívánatos, mert a nem ragasztott felületre a metil57

/