Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Farkasvölgyi Zsuzsanna: Az Iparművészeti Muzeum XV-XVI. századi kazulájának restaurálása
szentirás alakjai, illetve a szentek képei. A bizánci selymet a XII-XIV. században kiszorítják a sziciliai selyemszövetek, de ezek szinezése és mintázata is bizánci stilusu. A XIV-XVI. században terjednek el az itáliai és a törökországi műhelyekből kikerült selyem-, selyembársony- és arannyal átszőtt szövetek. A miseruhák színeinek megvan a maguk fontos szimbolikus jelentése. A szinek jelentését a keresztény hit eszméivel kapcsolatban épitette fel és hozta összhangba a katolikus egyház. A miseruhák szinei nemcsak a szertartási ruhák szépségét szolgálják, de minden esetben valamilyen eszme és gondolatkör szolgálatában is állnak. A miseruha szine kezdetben fehér volt, még a román stilus idején is, de már ebben az időszakban is előfordul veres, vagy biborselyem kazula. A XII. században már általános volt a több szinü miseruha használata. III. Ince pápa (1198-1216) a napok és az ünnepek különfélesége szerint négy fő szint különböztetett meg: a fehéret, vöröset, zöldet és feketét; a violaszin mint a fekete mellékszine szerepel. A XIV. századi római katolikus szertartás rendszerezése szerint a liturgikus szinek a következők: fehér, piros, zöld, viola és fekete. Az öt fő szinhez hatodiknak vehetjük a rózsaszint is, mely csak az advent harmadik és a nagyböjt negyedik vasárnapján használható, s a violával helyettesíthető. Sárga ruhákat a fehér helyett lehetett használni. Tiszta aranyszövésü ruhákat viselhettek a fehér, piros és a zöld színűek helyett, de a viola és a fekete helyett nem. A múzeumokban őrzött XIV-XVI. századi miseruhák tetemes részben figurális diszitésüek, de készültek miseruhák selyembársonyból hímzés nélkül is. A XVII.-, sőt egyes XVI. századi miseruhák díszítésében is jellegzetes magyar motívumokat találunk. A magyaros motívumok a barokk kialakulása idején is megmaradnak, s csak később követik a külföldi mintákat. A miseruha-himzések művészi megszerkesztése leginkább a vallásos tartalmú festményekéhez hasonlít. A textil anyaga és a készítés technikája azonban meghatározza a művészi alkotás lehetőségeit. A miseruhák alakjainak himzésmódja jellemző az adott korszakra. A középkori miseruhák legrégibb darabjain az alakok merevebbek és vázlatosabbak, az arcvonásokat csak egy-két öltés jelzi, a szemek kifejezéstelenek. Idővel a figurák kidolgozása finomabbá válik, az arcot apró öltésekkel mintázzák meg és a vonások is kifejezőbbek lesznek. A díszítő hímzések a kazulák elő- vagy hátlapját ékesítő kereszteken, illetve egyenes sávokon találhatók. A díszítésre váró felületet legtöbbször négyzetes vagy kör alakú mezőkre osztották fel, amelyekre a keresztre feszített Krisztust, a szenteket vagy különféle vallásos jeleneteket hímeztek. A figurákat, illetve a fejeket néha külön vászonra hímezték, és csak ezután rakták fel az alapra. A XV-XVI. századi kazulákon gyakori a domború hímzés. A hímzők a kidomborodást úgy képezték ki, bogy a figura alá nemezből apróbb darabkákat raktak vagy vastagabb lenfonállal aláöltö- gettek, és ezt fehér tiszta selyemmel lefedték. Az arc kialakításánál az orrot fapálcikából alakították ki majd mindkét oldalról néhány öltéssel rögzítették. A szájat sodratlan himzőselyemből varrt két öltéssel formálták meg. A szemeket és a szemöldököt néhány öltéssel és barna selyemmel képezték ki. A haj és a szakáll anyaga csavart drót, amelyet barna selyemmel alaposan becsavargattak, majd az arc köré varrták. Ezzel a 47
