Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Tóth József: A Tiszavárkony-hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése

Tóth József A Tlszavárkonv- hugyinparti avar temető anyagának restaurálása ós ötvöstechnikai elemzése Az első rész rövid összefoglalót ad az avar nép hazánk területén leélt történetéből. A második fejezet bevezetőjében a szerző állást foglal a népvándorláskori technoló­giák megismerésének szükségessége mellett. A mellékleteket célszerű a mesterségek és a felhasznált szerszámok tükrében is vizsgálni. Rendkívül fontosnak tartja a vasból ké­szült és még ránk maradt szerszámok megmentését és kiképzésének vizsgálatát. Rész­letesen foglalkozik a bronz öntésével és megmunkálásával. Minőségi és mennyiségi analízissel bizonyítja a lemezes szerkezetű szijvégek lágy­forrasztással, valamint fakitöltéssel történő összeállítását. A negyedik fejezetben a különböző tisztitó eljárások előnyeit és hátrányait tárgyalja annak az alapelvnek az érvényesítésével, hogy az egyes leleteket állapotuk szerint kell tisztítani, konzerválni, majd restaurálni. Behatóan foglalkozik a fémtárgyak kiegészíté­sének, rekonstrukciójának elvi és gyakorlati kérdéseivel. (L. XX. -XXI. t. ) József Tóth Restoration and goldsmith technical analysis of the Avar cemetery material of Tiszavárkony-hugyinpart The first part of the paper gives a brief survey of the history of the Avar people’s life spent on the territory of our country. In the introduction of the second chapter the author pronounces for the necessity of the recognition of the technologies applied during the period of the great migrations. It is useful to investigate the grave furnitures also in the light of the crafts and utilized tools. The author attaches a great importance to the salving of the iron tools come down to us yet and to the investigation of their shaping. He is dealing fully with the casting and working of the bronze. The putting together by soft soldering and by filling in with wood of the lamellated belt-ends is verified by a quantitative and qualitative analysis. The fourth chapter treats of the advantages and disadvantages of the different cleaning processes, taking into consideration the principle that the individual findings must be cleaned, conserved and restored according to their conditions. The author is dealing thoroughly with the theoretical and practical questions of the complementing and re­construction of the metallic objects. (See T. XX. -XXI. ) 211

Next

/
Thumbnails
Contents