Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Tóth József: A Tiszavárkony-hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése
TÓTH József Tiszavárkony — hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése 1946-ban született, múzeumi munkáját 1965-ben kezdte a Tisza II, vízlépcső épitésével kapcsolatos leletmentő ásatásokon, 1967-től a szolnoki Damjanich János Muzeum restaurátora. 1979 elején fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola Tárgyrestaurátor szakán. 1979 augusztusától a Magyar Nemzeti Múzeumban restaurátor. A Főiskolán készített dolgozatai: A cifraszür. 1975. (MRMK: 16. sz. ), A csutora. XVIII. századi ólommázas tál. 1977. (MRMK: 87. sz. ), Bőrök bronzvereteinek restaurálása. 1977. (MRMK: 163. sz.). Az avar kori müipar; a mellékletek készítésének technológiája Az avar kori müiparról teljes képet alkotni az idevágó régészeti anyag hiányossága miatt ma még nem lehet. Ezt a problémát a jövőbeni ásatások, pontos megfigyelések, néprajzi párhuzamok, fizikai és kémiai vizsgálatok fogják megoldani. Az eddig feltárt ötvössirok szerszámkészletei hiányosak; vagy mert eleve nem tették a sirba a teljes készletet, vagy pedig a feltárás volt szakszerűtlen. Az egyik legteljesebb ötvössirból, a kunszentmártoniból is pontosan ezek a készletet kiegészítő, alakjukban egyébként is deformálódott vasszerszámok törtek apró darabokra, és mentek tönkre. A korabeli hitelesítő ásatás és leírás megemlíti ezeket a szerszámokat a sir kibontásánál, további sorsuk viszont ismeretlen. 1 Az ilyen vasszerszámok gondos helyszíni felvétele, majd restaurálása az utókor számára rendkívül fontos lenne. A népvándorláskori műalkotásokból ránk maradt emlékanyag nagy része ötvösmü, tehát mai fogalmaink szerint az iparművészet körébe tartozik. Az ötvösök és a kovácsok alkalmi eszközök helyett tartós - egész életre szóló - szerszámokat készítettek. Ezért lenne fontos ötvösművészeti és művelődéstörténeti szempontból is, hogy a műalkotásokat az emlitett szerszámok kialakításának tükrében is vizsgálni tudjuk, fényt deritve a különböző technológiai folyamatokra. A megmunkáló eszközöket hosszú tapasztalat csiszolta mai formájukra, és ha használhatóságuk beigazolódott, alakjuk és készítésük évszázadokon, sőt évezredeken keresztül nem változott. Az ilyen tárgyaknak és eszközöknek éppen ezért nincs időrendi meghatározó értékük.2 A fentiekből következik, hogy a mesterségeket és a gyártási technológiákat nem érdemes népekre vonatkozóan vizsgálni, hanem célszerűbb együtt tárgyalni. Ennek alátámasztásául még annyit, hogy a fémek mindenütt azonos hőfokon olvadnak, a kalapács munkája is csak egyféleképpen képzelhető el, továbbá a népvándorláskor ötvösei, igy az avarok is, ókori-antik hagyományokat kamatoztattak munkájukban. ^ A régészeti kutatás egyetért 191
