Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Nehéz Pozsony Istvánné: Mezőkövesdi menyecskeöltözet restaurálása
vatot. A XIX. századot megelőző időkből a népviseletnek tárgyi emlékei nincsenek, ábrázolások is alig maradtak ránk. Az 1857-es viseletképhez kell visszatérni, ahol a mezőkövesdi matyó férfi rövid derekú, borjuszáju ingben, bó gatyában van. Mellette a matyó asszony a nyakán összehúzott, fodros bóujju ingvállat visel. Nyoma sincs tehát még a matyó viseletek annyira jellemző, szertelenül hosszú ujju férfiingének, 6 illetve a női pruszliknak és a nók és férfiak által egyaránt viselt himzett köténynek, a "surc"-nak. Tovább idézve a Napkelet cimü folyóiratot, megtudhatjuk belőle az 1860-as évek nói ünneplő viseletét: "az asszonyok, ha még csak háromnapos menyecske, nagy fehér kendővel boritva, elól-hátul összekötött fejjel, panyókára felvett világoskék zsinóros dolmánnyal^, vagy szinte pa- nyókára felvett ködmönnel mennek a templomba. " Egy pillanatra meg kell állni a "ködmön" szónál: ® a múlt század matyó öltözetének legdiszesebb darabja volt ez a Mezőkövesden "kuzsu"-nak nevezett, fehér juhbórból készült felsőruha. Csipóig éró, fodros aljú bórujjas volt, s szücsmesterek készítették. Eleinte széles, piros szattyánbór rátéttel készült, melyet később teljesen beboritott a jellegzetes, más szücs-ornamentikától különböző selyemhimzés. A néprajzkutatók a kuzsuhimzést a matyó himzés kialakulásának forrásaként emlegetik. Bár a kiválasztott öltözetnek nem tartozéka, mégis szót ejtünk a kuzsuhimzésról, mert a kötény hímzése erre vezethető vissza. A kuzsuhimzés öltéstechnikája laposhimzés, tehát az alulról felöltőit, a színoldalon párhuzamosan, szorosan egymás mellé fektetett fonalak, melyek a szin- és fonákoldalon egyforma himzésfelületet képeznek. Jellegzetes kuzsu-ornamentika a hármas-csoportos rózsa, a szücsös rózsa és a szücsgally. A megszámlálhatatlan sokaságu motívumot nem lenne értelme felsorolni a kapcsolat illusztrálására, de valamennyi szerepel a későbbi surchimzéseken, a himzóasszonyok egyéni Ízlésének megfelelő változatokban. A szinösszeállitás is egyértelművé teszi, hogy a matyóhimzés a szücs-ornamentikák átültetése ruházatra: az alapszínek ugyanazok, csak a surcon élénkebb tónusban jelennek meg, a bordó helyett piros, a meggy- szin helyett rózsaszín (tüdószin, paraszt-rózsaszín), a narancssárga (tüzessárga) helyett citromsárga szerepel. Végül a legfontosabb, hogy a minta szerkesztése egyformán tömör mindkét alkalmazásában. A himzésre a tömören, kapcsolat nélkül egymás mellé helyezett motívumok a jellemzőek. A továbbiakban a viselet alakulását és fejlődését a kiválasztott menyecskeruha egyes darabjai alapján mutatom be. 3. A Néprajzi Muzeum 499. sz. öltözete A leiró karton adatai: Leltári szám: 131.970. Gyűjtő: Molnár Istvánné Neve: szoknya (hendergó) Hazája: Mezőkövesd, Borsod 139
