Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Horváth Mária: Jászsági hímzett suba restaurálása
A suba készítői nem törekedtek arra, hogy teljesen egyszínű fonallal varrjanak. Ha munka közben elfogyott az egyik, másikat vettek, s ez már nem biztos, hogy ugyanaz a tónus volt. így fordul aztán elő, hogy a suba ugyan zölddel hímzett, de a zöldnek legalább 3-4 árnyalatát találjuk rajta. Ez a festésnél nem jelentett különösebb gondot, csupán a megfelelő adagot mégegyszer be kellett mártani, vagy éppen tovább kellett hagyni a festékfürdoben. A hímzés helyreállitásánál nagy segítségemre voltak a megmaradt öltésnyomok. Annak idején ugyanis, amikor kivarrták a mintát, a három- élű szücstü nemcsak átszurta, de át is vágta a bort, apró háromszög alakban. Ez a parányi vágás a mosás és a cserzés ellenére megmaradt, jelezve a minta nyomát. Az ujravarráskor én már nem dolgozhattam szücstüvel, mert egy újabb vágás a régi lyukat teljesen elroncsolta volna. Rendes varrótűvel minden nehézség nélkül beleölthettem a meglevő nyomokba. Ezekből a nyomokból valósággal "olvasni" lehetett, ami főleg azokon a helyeken volt fontos, ahol a mintából nem maradt meg szál. Ilyenkor a szálirányt az első és második öltés helyzete határozta meg. A szálirányra egyébként nagyon kellett ügyelni, mert ez határozta meg a minták szép plasztikáját, különösen ott, ahol sürü volt a hímzés, pl. a válltányérokon és az elején. Noha a bőrre hímzésben már volt némi gyakorlatom, elég sok gondot okozott a szálak megfelelő lazaságának eltalálása. A nagyon szorosra- vett szál csúnya fürészfogas mintaszélt eredményez, ha pedig a kelleténél lazábbra hagytam a fonalat, akkor azok egymástól szétváltak és a himzés ritkának tetszett. Ügyeltem arra, hogy uj öltésnyomot még csak véletlenül se csináljak, és arra is, hogy a meglevők közül egy se maradjon ki. Ez olyan helyeken volt nehéz, ahol a régi nyomokban haladva nem lett szép, tömött a himzés. Ilyenkor csak az használt, ha egy lyukba kétszer is beleöltöttem, vagy némi "csalással" egy öltésnyommal eltoltam a szálirányt. A ferdébb szálak ugyanis jobban fedték egymást. A megmaradt eredeti szálra mindenütt nagyon vigyáztam, ha nagyon kilazultak, akkor a himzés hátoldalán szilikon ragasztóval rögzítettem az eredeti helyükre. A különböző árnyalatok tekintetében következetesen jártam el. A suba hátán ugyanis a zöld szin meglehetősen kifakult, itt érte legjobban a napsütés, a kiegészítő varrásnál ezt a fakóbb szint alkalmaztam, nem pedig az eredetit. Azonkívül a suba elején két makkvirágot, és a pöszlések vagy fiókok díszítését is világosabb zölddel hímezték, ráadásul az idők folyamán ez a szin még világosabb lett, igy a restaurálásnál ezt a legutolsó árnyalatot kellett használni. A keresztirhák kivarrása nehezebb volt, azért mert a rátét bor szinte elmorzsolódott. Ezért, miután meghatároztam a hosszukat, ráragasztottam a bőröket egy vetex csikra, ami egyébként a kiegészítéshez is kellett, de a kivarrást is megkönnyítette. A hímzett bórrátétek restaurálása Rendeltetésük minden esetben az összetoldások eltakarása volt. Teljesen ép rátétet nem is találtam a subán, annyira tönkrement a mésszel szörtelenitett bor. A barkaréteg sok helyen pikkelyesen vált le és be95
