Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Horváth Mária: Jászsági hímzett suba restaurálása

Szilágyi Gyula hajdúsági juhász igy foglalta össze tudományát: "A nyersbőrt kipeckelték, mégpedig nyuzás után rögtön. A peckelésre nádat használtak, rendszerint négy szálat. Egy kellett hosszában az orrától a farkáig, a második keresztben az első csülökbe, a harmadik a hasára, a negyedik a hátsó csülökbe. Ha nagy volt a bor, még tettek a két füle közé is. Ha megszáradt a bor, a hodályban feltették a gerendára, ha összehajtogatták, belekapott a szórféreg, és ledurta róla a szórt. Tavasszal a bőröket ha nem adták el, megnyirták, ebből lett a kopasz irha. A mosást a kutnál csinálták, a hodályajtót levették, a kút kávájának támasztották, a beáztatott bőröket egyenként rátették, leöntötték egy fél veder vizzel, és a fogaskaparóval (ami nem egyéb, mint egy kifogazott élű kaszadarab) kaparták a szórt a nyakától a farka felé.

Ha azt akarták, hogy puha, zsirtalan legyen a szór, akkor 10-15 liter vizhez fél marék oltott meszet kevertek, és abban a bort átdörzsölték. De még ennél is jobban fehérítette a bort, ha szitált mészporral beszórták úgy, hogy jól meglássák rajta, ezután felgöngyölítették, hadd egye bele magát a mészpor. így állt egy nap, egy éjjel, aztán kiterítették száraz szellős helyre, hogy jól kiszáradjon, mert különben lepállott volna a szőre. A mészport azután kiverték belőle. Ezután, mondjuk öt bőrhöz két liter vízben feloldottak öt kanál sót, és ezzel kenték be a bőröket. A sós viz enyhos kellett hogy legyen, mert igy jobban átjárta. Ezután összecsavargatva hűvös helyre rakták. Egyiket a másikra. Másnap reggel elövették, langyos sós vizzel újra bekenték, és összegöngyölték. Délután újra elövették, amelyik jól átpuhult, azt már törhették is. A bor igy nedvesen ment a kákó alá. A husiás nagy lebernyegekben szakadt le a bőrről. Közben rozsliszttel lisztezték, ez a huslást jobban leszedte, a bőrt pedig fehérítette. Ekkor a bőr már teljesen letisztult, felduzzadt, mint a kőttészta, A még rajtamaradt huslást leszedte a corholó. A le- corholt, lehusolt bőr már tulajdonképpen kész volt, csak nyújtani kellett. Ez a nyujtóvassal készült, ami nem egyéb, mint egy rövid nyelű, tompa végű ösztöke. Ezek a munkák, a törés, corholás, nyújtás két-három óráig tartottak. A szőrt még ki kellett fésülni. A bőrt ráteritették az asztalra, vagy a levett ajtóra, aztán a szőrkaparóval a juhász maga felől kezdve fésülte, igy nem lett pogácsás, gubancos, fürtös, hanem olyanná vált, mint a vatta."2

Ez a kikészitési mód már nagyon közel állt a falusi szűcsök mesterségéhez, mégha nem adott is mindig ugyanolyan minőségű bőrt. A falusi szücsmesterek is többnyire a juhászok közül kerültek ki. Munkájuk jobb minőségét jobb munkakörülményeik biztosították. Ok már tisztábban, alaposabban dolgoztak mint a juhászok. A lenyúzott birkabőrt még akkor is fehérre mosták, ha csak egyszerű kocsis suba lett belőle.

A faluban már taposással mosták a bőrt, nagy kádakban, azután kicsurgatták és szárították három-négy napig. Ezt követően készítették, pácolták. Aki pácolta vagy készítette a bőrt, az pácoló vagy készitő levet csinált. A leveknek többféle receptje volt, abban azonban kivétel nélkül megegyeztek, hogy konyhasót és timsót használtak hozzá. Ezzel pacsma- golták be a bőrt, majd buzakorpával alaposan behintették, egy bőrhöz kb. 1 kilót számolva. Ezután a bőrt felgöngyölték és eltették keleszteni.

A további munkák, a törés, a kákózás, a husolás megmaradt olyannak,

78