Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Erdélyi József: Későavar szíjvégek és övveretek restaurálása

munkafotók (15-29. fotók) és leírások szerint végeztem el. A kétoldalas homokformák a szemléltető anyagban is megtalálhatók (D 1.2. 3.4.), megjegyzem, ott a homokformák tartósítva vannak polivinilacetát acetonos oldatával, mivel az eredeti homokformák a nedvesség teljes kiszáradása után összeomlás veszélye nélkül nem szállíthatók.

A homokformázás tárgyköréhez esetünkben néhány tapasztalati megállapítást kell hozzáfűzni:- öntő negatívok készítéséhez a megválasztott anyagnak a következő kívánalmakat kell kielégíteni: elég szilárd legyen, hogy kibírja az öntött fém nyomását, plasztikus, hogy a mintadarab finomabb és apróbb részleteit is híven visszaadja, magasabb hőmérsékletnek ellenálljon, nehogy a fémmel összeolvadjon, eléggé porózus legyen a keletkező gázok átvezetése végett, valamint rossz hővezető az öntött fém minél egyenletesebb zsugorodása végett,- mint alapanyagot a mintázáshoz jó tapadású, aprószemcsés kevés agyaggal kevert, nyirkos homokot a legalkalmasabb használni,- a céltól függően, milyen öntvényt kívánunk elkészíteni, a fenti alapanyaghoz különféle adalékokat adhatunk, mint pl. melasz, méz, dextrin, finomra őrölt szénpor stb.,- ha a negativ forma készítéséhez olyan alapanyagot használnak, ami lényegesen több agyagot tartalmaz, úgy azt sörtével, szőrrel, esetleg aprított szalmával keverik, mivel ezek az anyagok a fém beöntésének alkalmával pillanatok alatt kiégnek és az agyag porózussá válik. Ennek az az előnye, hogy a minta könnyebben nyeli el, avagy vezeti ki az öntés közben keletkező gázokat,- az elkészített homokformákat tanácsos használat előtt az öntőkemence közelében szárítani, mivel a homokból származó nedvesség az öntvény minőségét rontja,- a homok formázásánál minden esetben formaelválasztó port kell alkalmazni, legyen az finom szénpor, sikpor vagy külön e célra készült speciális formaelválasztó por. Csak ennek használatával készíthetünk olyan homok negatívokat, amelyekben minden apró részlet tökéletesen megtalálható, az előminta a negatívból kiemelhető, és a két fél forma károsodás nélkül szétválasztható.

Eddig az előminták és a homoknegativok (öntőformák) készítéséről volt szó. Mivel az eredeti régészeti tárgyak, késő avar szíj végek és övveretek, amiket a diplomamunka alapjául vettem, öntött bronzból készültek, ezen a helyen feltétlenül szólanunk kell a bronzról, mint anyagról, valamint annak öntéséről.

A bronzöntésnek igen hosszú előtörténete van, a bronz - ami a réz és az ón ötvözete - kb. ie. 3200-3100-ban jelent meg, valószínűleg véletlenül. Fellelhető bizonyítékok arra utalnak, hogy ie. 2500-ban még nem tudták pontosan, mennyi ónra van szükség egy bizonyos kivánalmaknak megfelelő bronz előállításához. A kohászok ie. 1800-1500 körül már elég jártasságot és ismeretet szereztek a bronz gyártásához. Külön réz és ón fémeket ötvöztek úgy, hogy a bronz a kívánt tárgy elkészítésének megfeleljen (szerszámok, fegyverek, tükrök, ékszerek stb. ). Múzeumi viszonylatban nagy általánosságban minden rézötvözetet bronznak nevezünk, kivéve a sárgarezet. A leggyakrabban előforduló bronz az ónbronz.

27