Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Erdélyi József: Későavar szíjvégek és övveretek restaurálása

litani az agyagból készült negativ formából. Itt főképpen két jelenségre érdemes felfigyelni:

1. "A kidolgozott puhafém elómintát homok vagy agyagburokba ágyazták, majd a burokból kiolvasztották. A kiolvadt ólom minta helyébe öntötték bele a forró bronzot. . . " A lehűlt bronzöntvényt csak úgy lehetett kiszabadítani a burokból, ha a burkot (öntómintát) széttörték, tehát a negativ megsemmisült. Fent már szó volt az ólom elóminta kiolvasztásáról, sajnos az ólom kiolvasztása sohasem lehet tökéletes, mivel rendkívül könnyen oxidálódik. Ha megpróbálnánk kiolvasztani, akkor az ólom bizonyos része benyomulna a minta hajszálrepedéseibe és egy vékony felületi réteget képezne, egy másik része pedig ezt oxidrétegként vasta- gitaná;

2. az említett elóminta kiolvasztása után a bronz beöntésekor ez a részben oxidált ólomréteg a megolvadt fémmel egybeolvad, de előfordulhat az is, hogy a visszamaradó ólom egy olyan oxidréteget képez, amelyet eltávolítani nem lehet és a minta hibátlan kitöltését megakadályozza. Mindkét eset, akár a hamunak a minta legmélyebb pontján való ösz- szetorlódása, akár annak beolvadása az öntvénybe, rendkívül káros. Az egyik esetben hibás öntvényt, a másikban olyan ólomoxid szennyeződést kapunk, amely az anyagot rendkívül törékennyé teszi, majd a további megmunkálásra teljesen alkalmatlan lesz.

Kétségtelenül elfogadhatók azok az állítások, amelyek szerint az eló- minták valamilyen puha, könnyen faragható anyagból készültek. Annál is inkább, mert nehezen hihető, hogy a népvándorláskori ötvösök az elö- minták készítéséhez nehezen megmunkálható anyagokat használtak volna, holott maguk az övdiszek igen különbözőek voltak, úgy beosztásukban, mint ornamentális gazdagságukban.

További munkám során megkísérlem bizonyítani annak lehetőségét, hogy az elómintákat viasz alkalmazásával készítették. Ezzel kapcsolatban a viaszból mintázott - vésett elóminták készítését pl. egy kétoldalas áttört nagy szijvég esetében a következőképpen képzelem el:

1. A készítendő szijvég nagyságához megfelelő kb. 10 mm vastagságú viaszlepényt készítettek, ennek felületeit lesimitották. A lepényből 12-13 cm hosszú és mintegy 2,5 cm széles lapokat vágtak.

A lap alsó végét vágószerszámmal lekerekítették.

2. A következő lépésben elvégezték a felületi beosztást, kirajzolták a díszítő ornamentikát és egyéb elemeket.

3. Megfelelő tüszerszám segítségével elvégezték az elővésést, majd utána egy "V" alakúra élezett szerszámmal megmintázták a felületet. A szerszám nyomán a vésetekben mindig kettős-konikus alak (nyom) mutatkozik.

4. A felületi minta pozitív vésésével párhuzamosan a hátlapon is elvégződik a megfelelő vésés-mintázás, egy "gyaluló" szerszámmal, meghagyván a szijvég hosszirányú peremét, a teljes belső felületét egy síkra lemélyitik. Ilyenformán a színéről végzett mélyebb véseteknél előtűnik az áttörés.

A fent leirt változat szerint az előminták készítéséhez egészen egyszerű szerszámkészlet szükséges. Viszont maga a mintázás kivitelezésének technikája legtöbb esetben arra utal, hogy gyakorlott, könnyükezü,- 25 -