Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Seres László - Szentkirályi Miklós - Velledits Lajos: A kisszebeni Mettercia-oltár szekrényének restaurálása

olajfestékkel befedték, az Angyal domborművén az arany kivételével minden felületet átfestettek. Az azuritot az olaj kötőanyagú festék megbarnította.

Az Iparművészeti Múzeumban a darabokban szállított, és az idő folyamán tovább romlott oltárt kiállítható állapotba hozták. Ekkor az oltárszekrény már erősen töredezett volt, ezért szerkezeti megerősítéseket és fa-pótlásokat is végeztek. A szekrény vázát és a hátlapot gyári vasszögekkel egymáshoz szögelték. A törött baldachint megragasztotték és a fa szálaira merőlegesen fenyőléccel megerősítették. A törött felület illesztése nem tökéletes és a repedés mentén a két darab elcsúszott egymástól. A profilozott lécek hiányait fenyőfával pótolták, úgy hogy az illesztés kedvéért az eredetiből is levágtak egy-egy darabot. Nem pótolták az alsó elveszett lécet, mivel a korabeli fényképeken ez már nem szerepel. A kisebb lyukakat egy malterra emlékeztető anyaggal tömítet- ték és szürkéskék olajfestékkel átfestették. A kettős szamárhátívből és az ágfonadékból a középső darab már hiányzott és hogy kiállítható legyen az íveket fenyőfával pótolták anélkül, hogy a fa eredeti szálirányára tekintettel lettek volna. Az illesztés itt is tökéletlenül sikerült és az ív profilja is lényegesen eltér az eredetitől. Az ágfonadékot nem erősítették meg és külön szerencse, hogy a rovarrágott faragvány nem tört darabokra. Az angyal-dombormű újabb átfestésen esett át, ahol a lepel, - melyet a barokk korban újra ezüstöztek és lüsztereztek - fekete színt kapott. Talán az eloxidálódott ezüst fekete színét tartották eredetinek és ehhez igazították az átfestést.

A Szépművészeti Múzeumban az oltárral kapcsolatos munka az egyes darabok restaurálásával indult meg, ^ A talapzat faragott díszét tisztították és a hiányokat vinavilos faliszttel, majd vinavilos krétával tömítet- ték, az angyal-dombormű lepel-részénél jelentős területet feltártak, a- nélkül, hogy a fát konzerválták, vagy bármilyen kutatást végeztek volna, így fordulhatott elő, hogy a mechanikus eszközökkel végzett tisztításkor - szikével az átfestéseket lepattintották - az eredeti festékréteget is eltüntették. Ahhoz, hogy egy ilyen munkát sikeresen lehessen végezni - természetesen a dombormű hordozó anyagának megerősítése után - rétegről rétegre kellett volna haladni. A művész szándékát és anyagait nem ismerve a feltárt felületet a levegő hatásának tették ki és így a szigetelés nélküli fémbevonat hamar oxidálódott és megfeketedett. A Nemzeti Galériába való szállításhoz a fellazult festékrétegeket colettával és cigarettapapírral leragasztották.

Amikor a munkát elkezdtük, az oltárszekrény a korábbi javításoktól függetlenül is igen rossz állapotban volt. Az építmény darabokra esett szét, az eredeti facsapok, és az alsó sarkok fecskefarkú kötései elkorhadtak. A baldachin, a szamárhátíves faragvány és az oldaldeszkák profilírozott részei erősen sérültek és hiányosak voltak. A domborművet hét darabban szállították át a raktárból a restaurátor műhelybe. A lepel jobb sarkából nagy darab hiányzott.

Az oltárépítmény megerősítésénél két szempontot kellett figyelembe venni: megerősíteni a rovarok és gombák által károsodott fát, úgy hogy elejét vegyük a további fertőzéseknek, valamint az elkorhadt csapolásokat újakkal kellett pótolni, hogy az építmény eredeti rendeltetését betölthesse.

92