Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Móré Miklós: Adatok a Szépművészeti Műzeum gyűjteményeinek gondozásáról és a restaurátor-osztály múltjáról

1940-es évek végén felköltözhetett az első emeletre, a Régi Képtár közvetlen szomszédságába. (Műterme korábban a Régi Magyar Osztály egyetlen kiállító terme volt.) Berendezését maga alakította ki. Az egyéniségét tükröző kulturált munkaterembe mindenki tisztelettel lépett be.

Restaurátori tevékenységére rányomta bélyegét az a tény, hogy egyben kiváló festőművész is volt és igy biztos érzékkel döntötte el a műtárgy esztétikai problémáit. Amig elődje elsődleges feladatnak tartotta a "galéria-tónus" tiszteletben tartását, Kákay a mii alkotójának eredeti szinviszonylatait kutatta és tárta fel. Természetesen korának megváltozott felfogása vezette őt e vállalkozásában. Helyreállításai nyomán sohasem azt éreztük, hogy szépen vagy tökéletesen restaurált képpel állunk szemben, hanem azt, hogy talán nem is történt semmi a művel elkészülte óta. Szavakkal nehezen határozható meg az, hogy mivel érte el ezt a hatást. Talán a tisztításnak azon a határpontján tudott megállni, amit mások már nem éreznek és kiegészítései is csak az optikailag szükséges elemeket ötvözték a károsodott felületbe.

Múzeumi munkásságán kivül a hazai falfestmények restaurálása terén is úttörő munkát végzett. Esztergomban, Veleméren, Vácott, Feldebrőn, Székesfehérváron, Sümegen és Budapesten jelentős emlékek helyreállítása fűződik nevéhez.

A múzeum megnyitását követően, gyűjteményeinek gondozását egészen a harmincas évekig mindössze három személy látta el. Később, fejlődése folyamán a létszámbeli gyarapodás és a munkaterület kiszélesedése szükségessé tette, hogy a restaurátori munkakört ellátó mfftermek és műhelyek szervezetileg Restaurátor Osztállyá egyesüljenek. Ez az átszervezés 1949-ben történt meg. Az újonnan megalakult osztály első vezetője Kákay-Szabó György volt. A grafikai lapok konzerválása és a régészeti restaurálás viszont különös meggondolásból az illetékes gyüjteményvezetők hatáskörében maradt,

1945 júniusától segítőtársként DEVICH SÁNDOR személyében új erőt fogadhatott, aki a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa volt (szül. Dunaföldvár, 1894, megh. Budapest 1976. ). Több mint két évtizedig tanított Szegeden. 1927-től egyéves párizsi tanulmányutján a Louvre- ban több másolatot készített korai olasz mesterek műveiről. A reneszánsz művészet megismerése irányította figyelmét a festészet technikai kérdéseire és azon keresztül a restaurálásra.

Múzeumunkba való felvétele után, Kákay-Szabó irányításával azonnal hozzálátott az épületben maradt és a Szentgotthárdról hazakerült képek konzerválásához. Ezt követően, a Ribera ugyancsak Szentgotthárdról hazahozott és súlyosan károsodott Szt. András vértanusága c. nagyméretű képét restaurálta. Munkája eredményeként döbbenetes erővel jelentek meg a mű festői értékei és vált nyilvánvalóvá Devich Sándor szakmai elhivatottsága.

1946 december végén az un. "aranyvonat" múzeumunk kincseit is hazahozta. Munkatársaival vállvetve igyekezett eleget tenni annak a köz- óhajnak, hogy a képtár mielőbb újra megnyíljék. Másfél évi előkészítés után, amely számukra azt jelentette, hogy minden egyes képpel foglalkoznak kell, nyílhatott meg 1948 nyarán a Régi Képtár.

19