Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Jakubik Anna-Kriston László: A Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének restaurálási munkái 1968-1973

jellege. Az alapozást követő ólomfehér alapréteg - minthogy az előrajzolást követő fázist jelenti a kép létrehozása során - minden bizonnyal a műtörténész számára jelent különös érdekességet. Az ecsetkezelés, a festék homogenitása, a felviteli mód, a kompozíció, illetve annak változása minden bizonnyal kapcsolatba hozható a képet létrehozó festővel.

Meghatározható az összeillesztéseknél a fatáblát erősítő vászon jelenléte, finomsága, kiterjedése, sérülései stb. (XVII/39. ^ Nagyon pontos képet kaphatunk a lakkréteg alatti festékréteg repedéshálózatáról. Nem lényegtelen az sem, hogy a röntgenfelvételen látható képrészletek feketedése alapján az alkalmazott festékekre vonatkozóan jól használható tájékoztatást kaphatunk. (Erőteljesen nyelik a röntgensugárzást a nagyrendszámu elemeket tartalmazó pigmentek, pl. a minium, cinóber, ólomfehér stb.)

A radiográfiás vizsgálat természetesen nemcsak táblaképek esetén alkalmazható eredményesen, hanem gyakorlatilag minden műtárgy esetén, igy pl. faszobor esetén is. A megvizsgált faszobor röntgenfelvétele alapján (XX/45.) pontosan megállapitható az összeillesztések helye, a hiányok, pótlások nagysága, formája.

A fa állagára megbízhatóan következtethetünk a farontó bogarak okozta járatok sűrűsége alapján. Meghatározhatók a műtárgy épségét veszélyeztető repedések, törések, a törések helye, lefutása stb. Festett szobrok esetén - a farontó bogarak felszínre kifutó járatainak képe alapján - kedvező esetekben eldönthető, hogy az eredeti réteg megvan-e vagy eltávolították. Átfestett szobroknál a korábbi rétegről vagy rétegekről általában megbízható ismereteket nyerhetünk, amennyiben a festék nagyrendszámu elemeket tartalmaz.

Az eddig említett vizsgálatok eredményei önmagukban is nagyon hasznosak és jól hasznosíthatók. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy mindegyik módszer más és más kérdés megválaszolásához ad segítséget és általában nem helyettesíthetők egymással. Éppen ez indokolja azt, hogy a különböző eljárásokkal szerzett ismereteket összevessük. Ez lehetőséget ad arra, hogy az egyes megállapítások megbízhatóságát növeljük, sőt újabb összefüggések feltárásával további ismereteket nyerjünk. így a sérülésekre vonatkozó ismeretek pontosíthatók a lumineszceneiáSj az infra, és a röntgenfelvételek egybevetésével (a lakkréteg sérült csupán, hiányzik a festékréteg, hiányzik az alapozás is stb.). Hasonlóképpen nagyon tanulságos az egyes módszerekkel meghatározható repedéshálózat vagy hálózatok összehasonlítása.

Természetesen ezen tanulmány keretei között nem volt mód arra, hogy teljes részletességgel kitérjünk minden problémára, ismertessünk minden eredményt és azok következményeit. A jövőre vonatkozóan csupán azt szeretnénk még megemlíteni. hogy a cimben emlitett műtárgyak restaurálását megelőző fizikai vizsgálatok során nyert tapasztalatokat időközben más múzeumi tárgyak vizsgálatánál is hasznosítottuk, sőt újabb eljárásokat próbáltunk ki (ultraibolya fényképezés, röntgendiffrakciós vizsgálat). TJgy gondolom, hogy a kezdeti lépéseken már túljutottunk, az 1971-ben tett kezdeményezés hasznos volt. Rendelkezünk mindazokkal a gyakorlati ismeretekkel, amelyek alapján a restaurátor - az általános nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve - korszerű tárgyleírást adhat, minden lényeges munkafázist megfelelő módon rögzíthet és a restaurálás folyamatát a

50