Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Jakubik Anna-Kriston László: A Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének restaurálási munkái 1968-1973
a dobronyai Mária halála oltár és a kisszebeni Angyali üdvözlet oltár helyreálli- tása is. Másrészt olyan oltárok befejezését is igyekeztünk elősegíteni, melyeknek egyes részei már szerepeltek kiállításokon. Ezért kerültek a tervbe a berki Mária Magdolna oltár szárnyképei, a jánosréti Passió oltár domborművé, a kisszebeni Mettertia oltár képei stb. A barokknál a tárgyak kiválasztása nehezebb volt. A gyűjtemény raktárában őrzött anyag szinvonala - kevés kivételtől eltekintve - közepes. A nagyméretű tárgyak (Dorfmeister sorozat, rédei panneauk stb) éppen méretük miatt az első é- vekben nem voltak kiadhatók. Az adott körülmények között az látszott a legjobb megoldásnak, ha a közepes vagy kisebb méretű 17-18. századi festmények - többnyire arcképek - közül azok kerülnek restaurálásra, melyek konzerválása (dubli- rozása) egy korábbi időszakban már elkészült a Szépművészeti Muzeum konzer- vátor műhelyében, de a további munkákra nem került sor. A tárgyak megfelelő kiválasztásának a körülményekből adódó kényszerű korlátozása 1973-ban szűnt meg, mikor a Budavári Palota B épületének átadása a Magyar Nemzeti Galéria számára lehetővé tette a restaurálásoknak ebben az épületben való elvégzését. Az évenként engedélyezett restaurálási célhitel összegétől függően és a fenti szempontok alapján összeállított terv-javaslatunkat rendszeresen megbeszéltük a Régi Magyar Gyűjtemény vezetőjével és jóváhagyásával, vagy szükség esetén módosítva adtuk ki megbízásainkat a már ismertetett módon. A restaurálások szerződéses-megbizásos formáját hasznosítani igyekeztünk abban, hogy az elvégzett munkákról írásos és fényképes dokumentációt kértünk és rendszeresítettünk. A műtárgyakon végzett restaurálási munka dokumentálásának - pontosabban jó dokumentálásának - fontosságát és jdentőségét, úgy gondoljuk, ma már nem szükséges részletesen bizonyítani. Néhány lényeges tényezőt mégis szükségesnek látszik kiemelni. A műtárgyak restaurálásával kapcsolatos szemlélet sokat változott az elmúlt időszakban. Ennek bizonyítéka többek között az ugrásszerűen megnövekedett külföldi restaurálási szakirodalom, amely már nem szakmai titokként kezeli - éppen a műtárgyak érdekében - a restaurálás módszerét, folyamatát. Maga ez a módszer is sok szempontból változott. Csak példaként említjük a konzerválásnál használt uj anyagokat, melyek hatása egyébként hosszabb idő u- tán még sok esetben nem volt ellenőrizhető. A megváltozott szemlélet és módszer megkívánja, sőt szükségessé teszi a restaurálás dokumentálását. De fontos szerepe lehet ennek a tudományos feldolgozás szempontjából is. A restaurátor a munka folyamán általában megismeri a tárgy anyagi szerkezetét, technikáját és megfigyeléseivel, pontosabban ezek módszeres rögzítésével segítheti a művészettörténész munkáját. A restaurálás előtti és munkaközi állapotok fényképes dokumentálása pedig lényegében utólag pótolhatatlan a- datokat őriz meg a tárgyról, ami bizonyos esetekben rendkívül fontos lehet. Korábbi múzeumi gyakorlatunkban restaurálási dokumentáció rendszeres készítésére általában nem volt igény. Ennek okait vizsgálni nem feladatunk e beszámoló keretein belül, de nem hagyhatjuk említés nélkül., mert ebben a vonatkozásban az első években csak fokozatosan és nem is egyenletes színvonalon sikerült eredményt elérnünk. Persze a restaurátor egyéni adottságaitól, Íráskészségétől is függ, hogy szakmai tudását, munkáját milyen szinten tudja más módszerekkel - i- 41 -
