Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Lente István: A falképrestaurálás művészi kérdései

változások a kép létrejöttének kezdeti időszakában gyorsabbak, később lassú, de folytonosan előrehaladó folyamattá válnak. Ezt a természetes megöregedési folyamatot megállítani nem lehet, ezért a falképek életútjuk különböző stádiumában maradtak ránk. Mindezek együttesen azt eredményezik, hogy a művész által szándékolt esztétikai hatások az idők folyamán lassan, de állandóan megváltoznak.

Az anyagi változások egyes tüneteit, az öregedést és bizonyos fajta megrongálódásokat nem tekintjük úgy, hogy sértik a mü esztétikai értékét, sőt előfordul, hogy szorosan hozzá tartozónak érezzük azokat, melyek valamiképpen "megneme- sitik" a müvet.

A helyreállítás szempontjából tehát döntő fontosságú, hogy a műnek milyen állapotát tekintjük eredetinek, mi lehet a restaurálás kiindulópontja. Az anyagokhoz kötött esztétikai hatás folytonos változása miatt eredeti állapotnak azt tekinthetjük, amikor a művész alkotását befejezte. Erről azonban csak feltételezéseink lehetnek, pontos fogalmat róla nem alkothatunk. A történeti kutatás számára ennek a hipotézisnek igen nagy jelentősége van, mert az összehasonlítás csak úgy lehetséges, ha a müvet minél jobban függetleníteni tudja a nagyrészt esetleges anyagi változásaitól. A restaurálás számára adott esetben szintén igen fontos lehet, ki- sebb-nagyobb szerepet pedig mindig játszik, de kiindulási alapja nem lehet.

Minden restaurálás kiindulópontja az anyagi változásainak jelenlegi állapotában lévő mü.

Az épületeket a történelem folyamán alakítgatták, átépítették, megtoldották, a különböző korú falképek pedig sokszor egymásra rétegződtek. Az építészeti helyreállításnak éppen ennek a történelmi produktumnak, a történeti folyamatosságnak a bemutatása az egyik legfőbb törekvése. A művészeti emlékeknél ilyen értelemben vett folyamatosság nincs, azok önmagukban szuverén alkotások, egyik kép a másikkal kombinálva nem alkot esztétikai egységet, az egymást fedő falképek együttes bemutatása lehetetlen. A fedőréteg eltávolítása és megsemmisítése akkor is megengedhetetlen, ha az alsó réteg nagyobb művészi értékű. A rétegek szétválasztása és a felső réteg uj alapra való helyezése, ha lehetséges, akkor is számos uj kérdést vet fel. A töredékesen megmaradt és egymásra rétegződő falképeknél általában azt az állapotot kell megőriznünk, ahogyan előkerültek és le kell mondanunk arról, hogy bármelyik képet külön bemutassuk, még ha azok kölcsönösen zavarják is egymást. E megoldás különösen akkor indokolt, ha a szélválasztástól nem remélhetünk annyit, mint amennyit a történeti folyamatosság élménye nyújt. A feltárás és tisztítás csak olyan nem egykorú rétegeket, rárakődásokat, szennyeződéseket távolithat el a műről, melyek teljesen értéktelenek. Eredetiségen, jelenlegi állapoton tehát azt értjük, ahogyan a megtisztitott kép előttünk áll.

De ez az állapot szinte sohasem teszi lehetővé esztétikai élmény létrejöttét. A hiányok és sérülések sértik, összezavarják vagy teljesen tönkreteszik a mii esztétikai összképét. Megtisztitott falképeink nagy része romként áll a restaurátor előtt. Van amikor csak annyira vállalkozhatunk, hogy esztétikus megjelenést adjunk a töredékeknek, van amikor úgy Ítéljük meg, hogy kiegészítésekkel fokozni tudjuk a kép művészi hatását. Szerencsésebb népek jobb állapotban kapták művészeti örökségüket, ezért a kiegészítések kérdése nem merül fel olyan súllyal, mint nálunk, megtehetik, hogy kiegészítéseiket a legszükségesebbekre csökkentsék.

15