Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Kastaly Beátrix: A hírlaprestaurálás néhány kérdése, különös tekintettel az Országos Széchényi Könyvtár állományára

vesség hatására rendeződnek, s ez nagyobb szilárdságot kölcsönöz a lapnak. A fehérséget nem rontotta egyik semlegesítő oldat sem, a borax viszont különösen javította, öregitve is. Mostani savtalanitási gyakorlatunkban az említett töménységű borax-oldatot 4,5 pH fölötti lapokra permetezzük, a 4,5 pH-érték alatti savas papírokat pedig 20 percre beáztatjuk az oldatba, majd kiöblítjük őket.

Mivel a kén-dioxid felvételért, s igy közvetve a savak egy részének képződéséért is a nehézfém-ionokat tettük felelőssé, kézenfekvő a gondolat, hogy a teljes közömbösítéshez hozzátartozik ezeknek az ionoknak a dezaktiválása is. Ez a legalkalmasabb módon kelátkomplex-képző anyagok oldatával végezhető el. Ilyen pl. a DTPA (dietilén-triamin-pentaecetsav Na-sója) vizes oldata, amely erősen lúgos, de nem puffer oldat. A kelátkomplex-képző a fémionokkal stabil gyűrűt, komplexet képez, tehát megköti a fémionokat, és igen kis koncentrációban is hatékony. Ennek alkalmazása akkor lesz fontos, ha a megelőző konzerválás során semlegesítjük és pufferoljuk a még jó állapotban lévő lapokat, mivel ezáltal a fémionok megkötésével a légköri kén-dioxid felvételét megakadályozhatjuk. A sav közömbösítésével véget érnek a nedves műveletek, a lapot megszáritjuk. Ezután kerül sor a lapok kijavítására, a hiányok pótlására, a szakadások összeillesztésére. Ez történhet a hagyományos kézi utón, a jövőben talán a gépi papiröntés segítségével is. Nálunk leginkább egy harmadik módon, a laminálással összekapcsolva végezzük.

Ezzel elértem a papíranyag erősítésének kérdéséhez. A restaurálás során a papirt mint kémiai szerkezetet kell erősebbé, ellenállóbbá tenni. Ezt elméletileg a rostok eredeti molekulaszámának helyreállításával, vagy a rostok közötti összetartó erők növelésével érhetjük el. Gyakorlatilag az alkalmazott erősítő eljárások az utóbbi célt szolgálják, mivel az elszakadt molekulák ujrafelépitésére még nem ismerünk eljárást. A rostok, rostrészek közé bevitt erősitő anyagok az egymástól eltávolodott részecskék között anyagi összeköttetést hoznak létre. A talán leginkább elterjedt papirerősitő eljárás a laminálás, amelynek során egy hőre olvadó müanyagfólia erősít egy vékony, de erős japánpapir réteget az eredeti laphoz, a- melybe bizonyos mértékig behatol. Az OSZK hirlaprestauráló műhelyében is a laminálást alkalmazzuk. A hírlapok erősítésére 0,025 mm vastag polietilén fóliát használunk. A laminálás lényege, hogy hő és nyomás hatására az eredeti lapfólia- japánpapir együttes majdnem homogén egységgé válik, melynek hajlitgatási szilárdsága az eredetinek több százszorosa lesz. A laminálás néhány hátrányos sajátságát igyekszik kiküszöbölni a papirhasitás nagy gyakorlatot követelő módszere.

Ennek során a papírlapot ágában kettéhasitják, majd a két réteg közé cellulóz-alapu ragasztóval ei> papirréteget ragasztanak s igy a dokumentum felületére nem kerül idegen anyag. Ezt a megoldást az NDK-ban kiterjedten alkalmazzák. Nemrég egyik munkatársunk Lipcsében elsajátította, abban a reményben, hogy újságpapírok restaurálására és egyéb, főleg szurágta vagy tintamarásos régi papírok erősítésére mi is alkalmazni fogjuk. Végül a különálló lapok kötése következik.

A restaurálásra és konzerválásra váró óriási mennyiségű ujságlap felveti az időtényező kérdését. Kétségtelen, hogy a megoldás a restaurálási folyamat racionalizálásában, az egyszerre több lépés elvégzését lehetővé tevő anyag és eszközegyüttesek alkalmazásában rejlik. Ez az újságnyomó papír restaurálásánál és konzer- 100