Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szalay Zoltán: A régészeti eredetű fémtárgyak restaurálása

reverzibilis változásokat szenvedett ez idő alatt a föld­ben. Nem arra gondoltunk, hogy fetisizálnunk kell a ré­gies kinézést. Itt is arra kell törekedni, hogy a leg­teljesebb helyreállitást végezzük, mert muzeológiai szempontból legtöbbször másodlagos jelentőségű, mi tör­tént a tárggyal a földbekerülés után. Arra azonban vi­gyáznunk kell, hogy a restaurált tárgyon érződjék kora, mert nem lehet és nem is szabad vadonatúj megjelenésű­nek helyreállítani. Nem lehet tehát sémát alkalmazni a kiegészítésre. Ezt a muzeológiai szempontokon belül min­dig maga a tárgy határozza meg. Néha az a megfelelő, ha a kiegészítés teljesen elütő, néha az, ha összeolvadó,har­monikus, de anyagában különböző, esetleg anyagában azo­nos, de elütő árnyalatú. A lényeg, hogy a kiegészítés nem lehet domináló, nem nyomhatja el az eredeti része­ket, valamilyen módon megkülönbözhethető kell hogy le­gyen az eredeti felülettől. A tárgy jellegének megfele­lően vagy kiemeli az eredeti részeket, vagy harmóniku- san összefogja, de mindig didaktikai céllal is készül. Fontos, hogy a tárgyat funkciójának kiemelésén kivül, esztétikailag is bemutassuk. A formatervezés minden kor­szakban megvolt, ha nem is különült el - mint napjaink­ban - a funkcionális tervezéstől. Ha mindezeket elfo­gadjuk és figyelembe vesszük, könnyen belátható, hogy az összes követelménynek a fémes kiegészítéssel nem lehet eleget tenni (pl. a müpatina az eredeti mellett mindig nyersnek hat). A polimerek alkalmazása a kiegészitési technikában lehetővé tette, hogy ezekre a szempontokra is fokozott mértékben tekintettel legyünk. A kiegészítésekhez fel­használható anyagokat célszerű az alábbiak szerint cso­portosítani: Fémtárgyak restaurálása- 59

Next

/
Thumbnails
Contents