Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szalay Zoltán: A régészeti eredetű fémtárgyak restaurálása

reverzibilis változásokat szenvedett ez idő alatt a földben. Nem arra gondoltunk, hogy fetisizálnunk kell a régies kinézést. Itt is arra kell törekedni, hogy a legteljesebb helyreállitást végezzük, mert muzeológiai szempontból legtöbbször másodlagos jelentőségű, mi történt a tárggyal a földbekerülés után. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy a restaurált tárgyon érződjék kora, mert nem lehet és nem is szabad vadonatúj megjelenésűnek helyreállítani. Nem lehet tehát sémát alkalmazni a kiegészítésre. Ezt a muzeológiai szempontokon belül mindig maga a tárgy határozza meg. Néha az a megfelelő, ha a kiegészítés teljesen elütő, néha az, ha összeolvadó,harmonikus, de anyagában különböző, esetleg anyagában azonos, de elütő árnyalatú. A lényeg, hogy a kiegészítés nem lehet domináló, nem nyomhatja el az eredeti részeket, valamilyen módon megkülönbözhethető kell hogy legyen az eredeti felülettől. A tárgy jellegének megfelelően vagy kiemeli az eredeti részeket, vagy harmóniku- san összefogja, de mindig didaktikai céllal is készül. Fontos, hogy a tárgyat funkciójának kiemelésén kivül, esztétikailag is bemutassuk. A formatervezés minden korszakban megvolt, ha nem is különült el - mint napjainkban - a funkcionális tervezéstől. Ha mindezeket elfogadjuk és figyelembe vesszük, könnyen belátható, hogy az összes követelménynek a fémes kiegészítéssel nem lehet eleget tenni (pl. a müpatina az eredeti mellett mindig nyersnek hat).

A polimerek alkalmazása a kiegészitési technikában lehetővé tette, hogy ezekre a szempontokra is fokozott mértékben tekintettel legyünk. A kiegészítésekhez felhasználható anyagokat célszerű az alábbiak szerint csoportosítani:

Fémtárgyak restaurálása- 59