Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Pitter György: Természettudományos gyűjtemények madár- és emlős preparátumainak tartós védelme Eulan alkalmazásával
tását egy kitömött kuvikon is kipróbálta olyképpen, hogy csak a madár felét kente he Eulannal, majd a preparátumot Anthrenus lárvákkal fertőzte.'*' Tizennégy nap alatt a kezeletlen oldalt a lárvák szétrágták, a másik részt viszont épen hagyták. Bár az Eulan elsősorban nem baktérium- és gombaölőszer, mégis megállapítható, hogy elpusztit néhány baktériumfajtát is, sőt a gombák fejlődését is akadályozza. Ennek bizonyítására a következő kísérletet végezték el: Eulan-U-33 hig vizes oldatába és kontrollként•desztillált vizbe egy-egy szőrmedarabot helyeztek. Eél év múlva a desztillált viz feketés szürke volt, a folyadék büzlött és a szőrme szétázott. Ezzel szemben az Bulanin nal átitatódott szőrme teljesen ép maradt. Az Eulanok felhasználási módja szerint két tipust különböztetünk meg. Az egyikbe tartoznak a vízben oldható, tehát vizes közegben történő kezelésre alkalmas Eu7 lanok. Az egyik legjobb szer köztük az Eulan-U-33. A másik csoportba a szerves oldószerekben oldódó Eulanok sorolhatók, amelyek közül az Eulan-BLS-konz. 7 bizonyult a legjobbnak. Az Eulanos kezelést a le Írások alapján mi is sikerrel reprodukáltuk, (a Központi Múzeumi Igazgatóság mu- zeológiai és technológiai osztályán)^ ezért részletesen ismertetem a madár- és emlősbőrök védelmére javasolt eljárásokat. A. bőröket kezelés előtt benzinnel lemossuk, lemérjük súlyúkat, majd 2 sulyszázalék Eulan-U-33-at (vagyis 100 g bőrhöz 2 g Eulant) mérünk ki. (Ha nem áll rendelkezésre mérleg', akkor 5 ml Eulan-U-33-at oldunk 1 liter vízben.) A viz teljesen borítsa be a bőrt. Preparátumok Eulanos védelme- 226