Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szalay Zoltán: Újabb adatok az üveg romlásához

nél meglehetősen magas ammónia- és foszfáttartalmat mutattam ki. Ez az érték azonban feltehetően állandóan változott, mivel a sir éppen a talaj kimosásos rétegében volt. Ebben az esetben a lángpróba alapján Na+-H+ kationcserét kell feltételeznünk. A helyenként mutatkozó, de feltétlenül különböző időben keletkezett gömbhalmazok pedig a talaj sűrűn változó ammónia- és foszfát értékét mutatják. Ha kiemeljük a többi közül a 38, a 235/a és b üvegeket, valamint a 376-ot, láthatjuk, hogy ezek a legépebbek. Mind a négy üveg hamvasztásos sir- ból került elő. Összehasonlitva a mért ammónia- és foszfátmennyiségeket, ammóniatartalom: 0,75-0,75 és 0,0 mg. Poszfáttartalom: 2,0-0,0-2,0 mg. Az ammóniatartalom elenyészően kevés. A foszfáttartalom pedig közepesnek mond ható, egy esetben pedig hiányzik. A legerősebben korrodált üvegeknél pedig igy alakul az ammóniatartalom és foszfáttartalom:

Ammóniatartalom: 0,75-4,0-2,0-2,0-1,5-2,5 mg Poszfáttartalom: 3,0-5»0-6,0-4,0-2,0-2,0 mg

Sorrendben a szarkofág, a 104, 208, 121, 129, és a 361 sir adatait közöltem. Az adatokból kiderül, hogy az ammónia- és foszfáttartalom egymás melletti mennyisége döntő az üveg romlásának intenzitásában, ezt az üveg korrodált felszínének rajzolataiból elég pontosan lehet értékelni.

Két üveget ki kell emelni a többi közül, a 121. és a 129. sir anyagát. Ebben a két esetben további tényezők is közrejátszottak a teljes romlásban. A magas ammónia- és foszfáttartalom mellett elüvegtelenedés is bekövetkezett, ami a rossz üvegöntési technika következménye (rossz üvegösszetétel és a rosszul megválasztott

Üvegromlás- 188