Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szalay Zoltán: Szabadszállási kora bizánci üvegpohár felületének technológiai vizsgálata
több évig tartó enyhébb lefolyású korróziós folyamat következtében. Később ugyanezen a területen erőteljesebb és gyors lefolyású korróziós hatás érte az üveget, amit a sok apró félgömb jelez. Ha a fentiek okát latolgatjuk, arra a magyarázatra jutunk, hogy az üveg olyan anyagot tartalmazhatott a sirbahelyezés alkalmával, amely az üveget korrodálja, vagy amelynek bomlásterméke idéz elő hasonló hatást. A két egymást követő korrózióra azt a magyarázatot adhatjuk, hogy az anyag besürüsödött, és emiatt később erőteljesebbé vált az oldó hatása. Ebben az esetben azonban valószinüleg a két réteg között az átmenet folyamatosabb lett volna. Feltehető azonban az is, hogy előbb maga az anyag is kismértékben korrodálta a felületet, majd mikor később bomlani kezdett, megindult az üveg erőteljes korróziója. Ez utóbbi elgondolás látszik va- lószinübbnek. Azt a feltevést, hogy a pohár valamit tartalmazhatott, alátámasztja még, hogy az emlitett peremrészen kivül - ahol az üveg sérüléséből adódott a korrózió - sehol másutt nem találtam korróziós elváltozásokat. Az előbbiekből következik, hogy sem az üveg, sem a talaj összetételéből következő korrózióról nem lehet szó. A perem korróziója összefügg az üvegfelület megmunkálásával, a perem ugyanis durván van csiszolva. Minthogy egy adott üvegfelületen mindig a sérüléseknél és a szegletekből indul meg a korrózió, érthető, hogy éppen itt kezdett pusztulni az üveg. Ez főleg a hidro- litikus bomlásra (3) vezethető vissza, mivel a pohár a sir legsterilebb - ammónia- és foszfátmentes - részében feküdt, a fejtől távolabb. A korróziós kép a karcolt felületekre jellemző füzéres, gömbhalmazos formát muSzabadszállási üvegpohár- 141
