Állami magyar és orosz tanítási nyelvű gimnázium, Munkács, 1940
22 esős idő miatt elmaradt, ehelyett megnézték a Corvin-árúházat, majd az UFA remek mozipalotájában, az Urániában előadáson vettek részt. Ezután került sor a hazautazásra ismét csak éjjel, úgy hogy másnap 11-én d. e. 10 órakor érkeztek haza fáradtan ugyan, de tapasztalatokban és élményekben gazdagon. Végül nem lehet elhallgatni azt a kedvességet és előzékenységet, amelyet a kiránduló csoport mindenütt és mindig találkozott s ami nagyban emelte a kirándulás sikerét és értékét. Kirándulások Az intézet ifjúsága Bungánics Ivánné, Fülöp Mária, Dr. jantsky Béla és Nebesznik Miklós tanárok vezetésével 1941. május 15-én (az Írásbeli érettségik ideje alatt) egésznapos kirándulást rendezett Kustánfalva határába. Az ifjúság felsőosztályos tanulói geomorfológiai és vulkanológiai tanulmányokat végeztek, vulkáni tufákból levéllenyomatokat gyűjtöttek, majd megtekintették a kustánfalvi barnaszén feltárást. Délután a Latorca völgyében tértek haza, ahol az eróziós jelenségeket tanulmányozták. Utána a VI. és VII. oszt. növendékei az őrhegyaljai sörgyárat tekintették meg. A kiránduláson megemlékezés történt a madarak és fák védelméről. A kirándulás másik célja, a környékismeret is teljes mértékben sikerült. Junius 12-én a II. osztály Nebesznik Miklós osztályfőnök vezetése alatt egésznapi kirándulásra ment Zánykára. A kirándulás célja — a szülőföld megismerése. Rajzkiállítás junius 17-től 24-ig a tanulóifjúság iskolai és szorgalmi rajzaiból kiállítást rendeztünk. A kiállítást az intézet növendékei és a város közönsége nagy érdeklődéssel fogadta s azt mindvégig sűrűn látogatta. A rajzok és festmények közül különösen az ornamentális jellegűek tűntek ki, melyek többnyire a helyi folklór formakincséből merítették tárgyukat, s a tanulók fejlett díszítő hajlamáról tanúskodtak. A kiállításnak sajátságos ízt kölcsönöztek a különböző elgondolású betlehemek, melyeket a tanulók az Emerikana karácsonyi akciójára terveztek. A legszorgalmasabb és legtehetségesebb tanulók jutalomban részesültek; aranyérmet kapott Csopej János, IV.A o. t., ezüst- és bronzérmet Számusz Katalin, IV.C, illetve Havasi Olga, III. В osztályú tanulók. Jutalomban részesítettük továbbá a legszebb betlehem tervezőjét Pavljuk Éva IV.C o. tanulót is. Ösztöndijak, segélyek. A nm. VKM 1941. évi január hó 13-án kelt 52.337/1940. V. 1 sz. rendeletével ebben a tanévben is 200 P. „Horthy Miklós ösztöndíj"-ban részesítette Horváth Erzsébet, VIII b. és Kanalos György, VIII a. oszt tanulókat. Első ízben adományozott évi 200 P „Horthy Miklós ösztöndíj"-at Molnár László, VIII a. és Lengyel György, V a. oszt. tanulóknak. A nm. VKM. 1941. évi május hó 30-án kelt 67.729/1941. sz. rendeletével 100 P közalkalmazotti tanulmányi segélyt adományozott Vaszilenkó Nadezsda, VlIIb., Hornyák Nesztor, VII Ib., Kaliska István, Vila és Szegedi Magdolna, VIIb. oszt. tanulóknak. A tanulók segélyezésére a következő összegeket fordítottuk :