Állami gimnázium, Munkács, 1941

5. Évkönyvdíj: Bevétel 542.40 P., kiadás 541 P., maradvány 1941. december 30-án 1.40 P. 6. Műének- és karének díja: Bevétel 160.85 P., kiadás 160 P., maradvány 1941. december végén 0.85 P. Könyvtárak és szertárak állapota. A könyvtárak és szertárak anyagának végleges rendezése még a mult tanévben megtörtént. Ebben az évben Bihari Sándor r. tanár az intézet bútorzatát vizsgálta át a már elkészített szakleltár alapján. Sikerült az intézet szobaleltárait ennek alap­ján összeállítani, úgy hogy az intézet vagyona most már anm. Vallás- és Közokta­tásügyi Miniszter Űr 1941. évi március hó 12-én kelt 800. ein. rendeletével kiadott pénz, vagyon-kezelési és számviteli utasítás előírt rendelkezései szerint szakszerűen van leltározva. Ebben a tanévben is igyekeztünk gyűjteményeink anyagát a rendel­kezésre álló általány keretében fejleszteni és az anyagokat a tanításnál felhasználni. A könyv és szertárak gyarapodása. 1.) Bútorok. Gyarapodás: 1 drb. folyóirat szekrény (tanári szoba), 1 drb. könyvállvány (igazgatói iroda), 1 drb. gyógyszekrény, 1 drb. vaslábtörlő a lépcsőházban, 1 drb. kályha ellenző, 2 drb. hirdető tábla. II. Házi és irodai felszerelési tárgyak, (gyarapodás 1941. évben). 1 drb. oktatófilm, ragasztóeszköz és szer, 1 drb. papírvágó kés, 1 drb. bélyegző állvány, 1 drb. tollállvány, 1 drb. pecséttartó, 1 drb. lukasztógép, 7 drb. különböző felírással bélyegző, 1 drb. vízesdézsa, 1 drb. tanárikönyvtár részére bélyegző, 1 drb. rajzszertár részére bélyegző, 2 drb. locsoló, 1 drb. »Continentál Normál-Luxus« hordozható írógép, 1 drb. bélyegző tüdővizsgálatra. III. Nyilvántartási és számadási könyvek. Gyarapodás 1941. évben. 1 drb. kárpátaljai helységnévtár, 1 drb. a budapesti tankerület évkönyve, 1 drb. rendtartás tanulói otthonok részére, 1 drb. rendtartás ipari középiskoláknak, 2 drb. határidő napló gimnáziumoknak, 1 drb. katolikus középiskolai főigazgatóság évkönyve 1939—40. évről, 1 drb. különböző vizsgálati jegyzőkönyvek 1939—40—41 év­ről, 1 drb. anyakönyv 1940—41 évről, 2 drb. pénzkezelési utasítás, 1 drb. iktató­könyv 1941—42. tanévre, 1 drb. érettségi törzskönyv, 1 drb. tanári értekezletek jegyzőkönyve, 1 drb. melléklet a 22Ó0/1941. M. E. sz. rendelethez, 2 drb. tanítás terv ipari középiskolák számára, 1 drb. vitéz Várady Károly: póstatarifák, 1 drb. ro­vatos pénznapló, 1 drb. letéti napló, 1 drb. leltári kiadási napló, 1 drb. orvosi felsze­relések szakleltára, 1 drb. hangszerek szakleltára. IV. Tanári könyvtár. Állomány 1941. év december hó 31-én, 6031 drb. könyv és folyóirat 17.117 P 75 fillér értékben. Ebből 1941. évi gyarapodás 91 drb., vétel 638.06 pengő értékben és 66 drb. ajándék 321.10 pengő értékben. Ajándékozott könyvek és folyóiratok jegyzéke. A nm. VKM. ajándéka: Külügyi Szemle, Egyetemes Philologiai Közlöny, Botanikai Közlemények, Állat­tani Közlemények 1940. évfolyama, Ferenczy Ferenc: Magyarok vagyunk, Walzel Kelemen: Kormányzónk, Mósa József: Hajh Erdélyország, Családi Kör 1940. évfolyam, Székelyhadosztály, Baróti: Magyar föld román kézen, Loczka Lajos: A vegytantaní­tása 3 drb., Athenaeum, Állattani Közlemények, Botanikai Közlemények, Egyetemes Philologiai Közlöny, Ethnográphia, Földrajzi Közlemények, Irodalomtörténet, Magyar Kémiai Folyóirat, Magyar Nyelv, Magyarosan, Magyar Pedagógia, Mat. és Fizikai Lapok, Néptanítók Lapja, Orsz. Tanáregyesület Közlönye, Századok, Társadalomtu­domány, Természettudományi Közlöny, Testnevelés, Külügyi Szemle, Szellem és Élet, Pásztortűz, Vezetők Lapja, Nép és Nyelv Magyar Pszichológiai Szemle, Kisebbség­védelem, Sorsunk, 1941. évfolyamai, Weörös Sándor: Theomachia, Makay Gusztáv: A Janus Pannonius Társaság 10 esztendeje, Szabó Pál Zoltán: A Kétezeresztendős Pécs, Huszti József: Janus Pannonius. A Magyar Revíziós Liga ajándéka: Dr. Jehlicsky: A 10 cseh csapás, Brezinai levél, Magurai J.: Szlovenszkó, Das ungarische Problem. 21

Next

/
Thumbnails
Contents