Állami gimnázium, Munkács, 1939

28 és 2000 folyóirat áll a városi kórházban szenvedők rendelkezésére; ezzel az irgalmasság lelki cselekedetét kívánták szolgálni. A hitvédelmi szakosztály tagjai vitéz Horváth Tibor és Krasznai Pál VIII. o. tanulók vezetésével a leggyakrabban elhangzó üres frázisokkal és az egyházat ért támadásokkal szemben, a logikus és tárgyi tudáson alapuló hit­védelem alapelemeivel ismertették meg alsóbb osztályú kongreganista test­véreiket. Az irodalmi szakosztály tagjai katolikus irányú, s irodalmi értékkel biró régi és uj könyyek ismertetésével és a katolikus sajtó terjesztésével igyekez­tek irányt szabni az ifjúságnak lelki tápláléka megszerzésében. Mindkét Mária-kongregáció tagjai 3 napos betegapostolkodást végeztek a munkácsi áll. kórházban, ahol májusi ájtatcsságon vettek részt, majd ün­nepélyes szentmisét hallgattak és 120 szentáldozást végeztek szenvedő ember­társaikért. — A triduum befejezésekor a kórtermeket látogatták meg és a betegeket virágokkal s apró kedveskedésekkel halmozták el. Adja Isten, hogy kongregációink szakosztályai a jövőben még gyümöl­csözőbb munkát végezhessenek. Az Ifj. Vöröskereszt-csoport. Az ifjúsági Vöröskereszt-csoportott nö­vendékeink junius 3-án, a madarak és fák napja alkalmával rendezett kirándu­láson alakították meg. A szervezetbe 131 fiu- és 61 leánylanuló jelentkezett. Az alakuló közgyűlésen dr: Jantsky Béla tanár ismertette a vöröskereszt tör­ténetét, szervezetét és célkitűzéseit. Azután megejtették a tisztikar és az egész­ségi felügyelők választását. A leánycsoportott Ölbey Erzsébet tanárnő vezeti. Elnök: Bárány Olga VII. o. t., — alelnök: Vrbata Mária VI, o. t„ — titkár: Tangel Irén VII. o. t., — pénztárnok: Kasornya Magdolna VI. o. t„ — jegyző: Szólics Maria VI. o. t., — egészségi felügyelők: Gerber Mária VI., Mondik Ella VI., Fatán Edit V., Baternay Gabriella IV. B„ Edelényi Erzsébet III. B. és Dolinay Gab­riella II. oszt. tanulók. A fiu csoportot dr. Jantsky Béla tanár vezeti. Elnök: Csery Géza VII. o. t., — alelnök: Fazekas Árpád VI. o. t., — titkár: Jinisch J1nos VII. o, t., — pénztárnok: Jeles Kornél Vil. o, t., — jegyző: Várady János VI. o: t„ — egészségi felügyelők: Kárpáty Béla VII., Horváth Liszló VI., Velősy György V., Krémer Mihály IV. B., Strausz József IV. A., Keller József III. A„ Zzigmond Barna II., Korolovics János I. oszt. tanulók.

Next

/
Thumbnails
Contents