Állami gimnázium, Munkács, 1916
12 fölvételre, akik az előző két tanévben á háborús zavarok miatt tanulmányaikban elmaradtak. Tizennégy I. osztályba jelentkező tanulót kénytelen volt az igazgatóság helyszűke miatt" elutasítani. Jellemző tünet az is, hogy az első osztályba felvett tanulók nagy része már előrehaladottabb korú volt és 5—6 elemi isk. osztályt végzett. Az internátusba felvett növendékek közül sokan messze vidékről jöttek, volt köztük három erdélyi menekült is. A magántanulók száma is megnőtt. Itt a szaporodás onnan származik, hogy a hadbavonult tanulók minden uton-módon igyekeznek még a háború alatt a legközelebbi osztályról bizonyítványt szerezni; a legtöbbjét az késztette erre, hogy ezzel kedvezőbb helyzetet biztosítsanak maguknak a katonaságnál. Az igazgató és a tanári testület állandóan élénk figyelemmel és érdeklődéssel kisérte a hadbavonult tanítványok sorsát "és akikkel csak lehetett és lehet, levelezésben van. As intézet szorgosan gyűjti a rájuk vonatkozó adatokat és arcképeket, s ezúttal is kéri mind a volt tanítványokat, mind azok hozzátartozóit, barátait és ismerőseit, hogy az ilyen adatokat legyenek szívesek az igazgatóságnak megküldeni, hogy a béke beköszöntésével beszámolhassunk összes tanítványainkról, akik a világháborúban életüket és vérüket áldozták. 2. Egyéb adatok a tanév történetéhez. A tanév kezdete és lefolyása. Alakuló értekezletét a tanári testület szept. 23.-án tartotta, melyen megállapodott a tantárgyak és az intézeti tisztségek felosztásában, s előkészítette az iskolaév meg kezdésével kapcsolatos előmunkálatokat. A tanulók felvétele már részben mindjárt a mult tanév bezárta után jun. 4.—-6.-án, részben jul. hó első öt napján történt, hogy a tanév elején jelentkező tanulók nagy száma miatt torlódás ne legyen. A folytatólagos felvétel és a beírások szept. 28.—30.-án délelőtt voltak. A magán-, pótló- és felvételi vizsgálatokat szept. 25. és 26.-án, a javító vizsgálatokat pedig szept. 27.—29.-én délután tartottuk meg. A javító,vizsgálatok alapján a mult tanév végén egy vagy két tárgyból megbukott tanulók közül 46 felsőbb osztályba átbocsáttatott, miáltal a bukottak percentszáma 26'1-röl 15'9-re szállt le. A nm. V. K. Min. 11546/1916. ein. sz. rendelete értelmében a tanévet okt. hó 1.-én ünnepi istentisztelettel nyitottuk meg, melyen az összes tanulók felekezetek szerint részt vettek. Utána történt az osztályrendezés, a fegyelmi szabályok és órarend felolvasása. A rendes tanítás okt. 2.-án kezdődött és az előirt, illetve engedélyezett szünetnapok kivételével máj. hó 26.,-ig tartott. A tanításnak ily korai abbahagyása a nm. V. K. Min. 44462/1917. sz. rendeletére történt. A VIII. osztályban az előadások már máj. 4.-én befejeződtek. Az intézeti épületben szükségessé vált átakalakitási és javítási munkálatok zavartalan befejezése "céljából a karácsonyi szünet a nm. VK. Min. 164576/1916. sz. engedélye alapján már dec. hő 16.-án kezdődött és jan. hó 8.-ig bezárólag tartott, e miatt a szokásos igazgatói szünetnapok ezidén elmaradtak. A VIII. ö. osztályvizsgálatai máj. ~>. -11-én, az érettségi írásbeli vizsgálatok máj. 14.—16.-án tartattak meg. Az I—VII. osztályban az évzáró vizsgálatok helyett ezidén, a tanév bezárására vonatkozó vkmin. rendelet utasításai szerint, máj. 21.—25. napjain két-három rokontárgy csoportosításával befejező összefoglalásokat tartottunk. Máj. 29.-én volt a szóbeli érettségi és jun. 11.—12.-én voltak a magánvizsgálatok.