Állami gimnázium, Munkács, 1915

50 tavaszi szellője. Ez volt a legszebb tavasz a világon, mikor az »egyenlőség, szabadság, testvériség« lobogóit csókolgatta az enyhe kikelet illatos levegőjében a nemzeti feltámadás kelő napjának első fénysugára. A hazafiúi lelkesedés égig lobogó lángja úgyszólván egy nap ,alatt porrá égette a zsarnokság dohos börtöneit, s megteremtette az uj Magyarországot. A »Talpra magyar« vérpezsdítő hangjai hallatára kivívta a nemzet jogos követeléseit, keresztülvitte a közteherviselést, a jogegyenlőséget, felszabadította »rabágya kőpárnáiról a beteg, megzsibbadt gondolatot«; szabaddá tette a sajtót. .. . Hazánk egy kis időre a boldogság tanyájává változott. . . ... A habok elsimultak, s kéken terült el a tiszta égbolt a csillogó víztükör felett. Friss szél hajtotta előre a nemzet tündöklő, duzzadó vitorláit. ... Messze, messze a látóhatár peremén pedig már tornyosultak a vihar felhői.. . ... A harc kitört.. . Fegyverrel kezünkben védtük szabadságunkát és nemzeti létünket, melyet eltaposni segített az északi medve : az orosz. ... Amit meghozott a márciusi kikelet szellője, azt mind letarolta az északról jövő októberi zivatar dermesztő hidege. Hosszú, kemény tél következett hazánkra, s a nemzeti feltámadás tavaszi fuvalmá csak 1867-ben kezd újból fújdogálni . . . ... És ma 68 esztendővel ama csodás márciusi napok után, talán egy uj eszmében olvad össze az emberiség ? . . . Oh nem! A szabadság hajdani zászlóvivői ma szövetkeztek az orosz zsarnoksággal, hogy — amint ők mondják — megmentsék Európát a porosz katonai uralomtól, valójában pedig azért, hogy a világuralmon megosztozzanak. ... És megindult a pusztító lavina ... Csatakürtök bugása a rohamra hivő dobok pergése, a holttesteken átrohanó fújó paripák robogása és a sebesültek halálhörgése tölti be a levegőt. De az ádáz rohamoknak ellenállva, a győzelem babérkoszorújával fejükön állanak hős katonáink benn az ellenség földjén, vérük hullásával pecsételve meg ősi hazaszeretetüket és királyhüségüket. Ezzel ujabb győzelmet arattunk, döntő erkölcsi győzelmet, hiszen minden kiömlő magyar vércsepp a mi vágyunkat viszi közelebb a megvalósuláshoz, a jövő dicső, boldog, hatalmas Magyarországához, ahhoz a rég óhajtott, »jobb kor«-hoz, melyben végre a nemzet önmagához méltó életet élhet, elfoglalva az öt megillető helyét a müveit nemzetek sorában. Mert, amit nem tudtunk elérni a trencséni völgyben, azt elérjük Tirol bércei közt, amiért hiába harcoltunk a branyiszkói hágón, az sikerült az uzsoki szorosban. Most vivjuk ki mindazt, amiért három századon át hiába küzdöttünk. Egyúttal ezekben a harcokban ismerteti meg a magyar nemzet a bámuló világgal erényeit és nemzeti sajátosságait. Testi, lelki kiválóságai által lesz majd nemcsak a küzdő magyar kard, hanem a magyar szivnek, szellemnek kedélynek békés pillanatokban való szines, lebilincselő, ragyogó megnyilvánulása is az egész világ bálványa. Ismét világtörténelmi hivatásunkat teljesítjük, újra Nyugatot védjük Kelet vad dühe ellen, mikor a muszka zsarnokság ellen harcolunk. ... . .. S mi pedig, akik itthon maradtunk, e nagy világtragédia csendes szemlélői, — csak lélekben vagyunk ott, »ahol a Dnyeszter