Állami gimnázium, Munkács, 1915

Márczy Béla m. kir. honvéd százados, zászlóaljparancsnok, 1880—84-ig az intézet tanulója. Sorsa és hősi halála, sok szenvedése még e veszteségteljes napokban is megindító. A kárpáti állásokat védte a legkritikusabb időben, amikor az almamezöi (Bereg m.) ütközetben 1914. dee. 11-én súlyosan megsebesülve orosz fogságba került. Hét hónapig, Lemberg visszafoglalásáig volt orosz fogságban. h2zen idő alatt a legnagyobb lelki erővel tűrte a szenvedéseket, a fájdalmakat, á rossz orvosi kezelés következményeit. Midőn hazakerült, elhanyagolt sebéből a leggondosabb ápolás sem tudta már megmenteni. Meghalt 1915. jul. 17-én Munkácson 45 éves korában. - Legyen nyugalma csendes a viszontlátott édes hazai földben, melyet hős vére hullásával is igyekezett megvédeni! Opekár Béla, katonai állatorvostanhallgató, 1906—915ig intézetünknek derék tanulója. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a legszebb reményekkel indult neki választott pályájának, melyet váratlanul semmisített meg a halál. Özvegy édes anyjának és testvéreinek látogatására jött haza, mikor a gyilkos kór az agyhártyagyulladás megtámadta és rövid idő alatt végzett vele. Január 10-én temették el pályatársainak és intézetünk tanulóinak mély részvéte mellett. E rendkívüli idők áldozatának tekintjük őt is, és a magunkénak valljuk emlékét, melyet kegyelettel fogunk megőrizni. Potássy István hadapród a 11. honvéd gy. ezredben. 1906—1914-ig az intézet derék tanulója. 1914. őszén sorozták be, s a tiszti iskola elvégz,ése után 1915. május 11-én ment ki a galíciai harctérre. Éppen akkor tehát, mikor a legnagyobb küzdelmek folytak, mikor hadseregünk dicsőséges harcok egész sorában seperte az oroszt kifelé Galíciából. Junius 27-én tűzték mellére az ezüst német vitézségi érmet, a Krieger Verdinst-et, mely azt bizonyitja, hogy mindig az elsők között járt. Utoljára , Wolka Tarnovs~ kánál volt ütközetben augusztus 5-én. Éjjeli rohamra vezette csapatát — az nap negyedszer, — hogy az oroszoktól egy fontos támaszpontjukat elragadja. A vállalkozás sikerült is, de az eredményért ö életével fizetett. Halálos fejsebet kapott a többek között, mely szenvedés nélkül kioltá fiatal életét. Idegen földben Lublin és Ivangorod között egy kis tó partján fekszik, mig a harci zaj meg nem szűnik, hogy övéi hazahozhatják örök nyugalomra. Szülei szomorú büszkeséggel gyászolják, mi híven őrizzük emlékét! Semtei Tibor joghallgató, a cs. és kir. 24-ik vadász zászlóalj zászlósa. 1908— 1913-ig az intézet jeles tanulója. Hősi halált halt 1915. julius 7-én a Lublin alatt vivott harcokban. Másodéves jogász volt már, midőn a háború kitört, s 19 éves, mikor egy év múlva elesett! Ritka esemény, és nem minennapi az életpálya, melyet dicsőségesen meg-