Állami gimnázium, Munkács, 1915

109 veteíén bejelenti. A különféle példatárakban lévő s ide vágó fela­datokat a tagok csaknem mind megoldották. A körnek a tanév végén 26 K. 78 f. vagyona volt, melyet mint­hogy nagyobb kiadásai nem voltak, a »Diákfalva« felépítésére ado­mányozott. Fáj Árpád, Hornoch Antal, tanár-elnök. ifjúsági elnök. 3. Egészségügyi jelentés. Tanulóink egészségi állapota a lefolyt tanévben a hadiállapot­tal járó mostoha viszonyok, nevezetesen az élelmezési mizériák és a nagy drágaság mellett is kedvező volt. Megnyugvással jelenthe­tem, hogy halálozás a tanév folyamán nem fordult elő, s a súlyos természetű, 14 napnál tovább tartó megbetegedések is kedvező le­folyásúak voltak és mindössze 3 tanulónk volt kénytelen betegsége miatt tanulmányait félbeszakitani. A tanulóifjúság ezen kedvező egészségügyi állapotával szem­ben kénytelen vagyok ez alkalommal is jelenteni, hogy a gimnázium épülete a lefolyt tanévben nem felelt meg az egészségügyi követel­ményeknek, amennyiben a zsúfoltság és kényelmetlen elhelyezés hátrányait a tanulók magas létszáma mellett ezúttal is megéreztük a tantermek elégtelen volta és kis terjedelme miatt. Jóllehet a közoktásügyi kormány tervbe vette intézetünk kibő­vítését és átalakítását, a hadiállapot miatt az építkezés ismét elha­• lasztódott. A tanév elején valamennyi ujonan belépő tanulót megvizsgál­tam, ugyanekkor, valamint március hónapban ejtettem meg a szem­vizsgálatokat is. Látási zavarokban 25 növendék szenvedett, ezek közül 9 nagyfokú, 12 középfokú, 7 kisfokú rövidlátó, 1 messzelátó és 2 kancsalság miatt gyengén látó. A látási zavarokban szenvedő tanulókat minden egyes esetben szakszerű tanáccsal láttam el s részükre a szükséghez képest szemüveg használatát rendeltem el. A tanév elején és a tanév közben eszközölt vizsgálataim alap­ján teljes tornamentességben részesült 12 tanuló, még pedig: 3 ál­általános szervezeti gyengeség, 2 sántaság, 2 lágyéksérv, 2 szervi szivbaj, 1 görvélykór, 1 tüdőcsucshurut és 1 izületi csuz miatt. Részleges és időleges tornamentességben 10 tanuló részesült. A rajz technikai része alól 1 tanuló mentetett fel. Fülbántal­makban 6 tanuló szenvedett. A tanulóifjúságnak osztályonként, azoknak értelmi fokához mér­ten, előadásokat tartottam a szeszes italok mértéktelen élvezetének káros hatásairól, valamint a fertőző betegségek elleni védekezésről. Tekintettel a városunkban szórványosan előfordult hólyagos himlő megbetegedésekre, 30 önként jelentkező tanuló himlő ellen ujraoltatott. A katonai szolgálatra való előkészítéssel kapcsolatban a VI., VII. és VIII. osztály tanulóiból valamint az V. osztály 10 idősebb és testileg fejlettebbb tanulójából alakított két csoportot 6—6 órá­ban, a téli hónapok alatt, a segélynyújtásból a baleseteknél és se­besüléseknél, valamint a menetegészségügy alkalmával megkívánt szabályok ismeretére nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is kioktattam. Fenyves Albert dr., fögimn. iskolaorvos és egészségtantanár.

Next

/
Thumbnails
Contents