Állami gimnázium, Munkács, 1914

7 készségnek olyan csodás példáit és bizonyságát adta, hogy a változást szinte emberi elmével alig tudjuk felfogni. Mintha csak régi dicsőségünk szállt volna vissza az éji homályból, egyszerre erősek, nagyok és gazdagok lettünk, s mint ifjú, egészséges, az egész világon ismert nép vonultunk fel a történelem színpadára. »Félre kislelküek, akik még ezek után is kételkedni mertek a jövő felett!« Hiszen amelyik nemzet »vészben s viharban igy küzd s tör elő, van élni abban hit, jog és erő!« Talán el is kalandoztam egy kicsit.... Tavaly mindenesetre nem mertünk volna leirni ennyi »frázist« egymás mellé, mert valamelyik intellektuell leintett volna bennünket. A háború azonban súlyt és tartalmat adott nekik azóta, életet lehelt beléjük, s ezt a változást, az uj helyzet különféle hatását az a hely érezte, és fogja megérezni első sorban, amely tanítja és tanította ezeket a frázisokat: as iskola. Ez a háború gondoskodik majd arról, hogy a jövő iskolája igazán az élet iskolája legyen. A tanterembe áradó tiszta levegő életre fogja kelteni a szunnyadó kívánságokat és siettetni fogja a régen várt reformok megvalósítását, amelyből tantervünknek és rendtartásunknak megifjodva és felfrissülve kell kikerülnie. Fogalmaink. látásunk tisztábbak lesznek, tudásunk sok tekintetben bővebb, mélyebb és igazabb; tanításunk tartalmasabb, nevelésünk értékesebb lesz; s tananyagunk és tankönyveink is meg fognak szabadulni az eddigi terhes ballasztoktól. Hogy ezt a változást minél hamarabb érezhessük, a háború már most is olyan intézkedések megtételére kényszeritett bennünket, amelyekre eddig gondolni sem mertünk volna. Ezek azon kölcsönhatások, melyeket a háború előidézett, s a melyeket az iskola, mint egy jó hőmérő, mindig megérzett. Tanulóink tehát ez évben a háború iskoláját is elvégezték, s épen ezért hisszük, hogy a tanévnek — jóllehet rövidebb volt a többinél — mégis meg lesz a maga nevelő hatása, s tudás tekintetében sem fog a többi mellett maradni. A háború kitörése óta együtt élek tanítványaimmal. Velük dolgozom a tanteremben és a tantermen kívül egyaránt; együtt éltem át velük az öröm és bánat napjait. E hosszú idő alatt volt alkalmam és módom megismerni gondolat- és érzésvilágukat, s ezen intenzív érintkezésből merítem azt a mély meggyőződésemet, hogy ifjúságunkat teljes,mértékben megkapta és átalakította e történelmi napok nagysága. Értelmi fejlődésük gyorsabb, látókörük szélesebb, ítélőképességük élesebb, ismeretük gazdagabb lett. Eletükben, munkájukban mély vallásosság és kötelességtudás, tisztultabb szociális érzés, mélyebben átérzett emberszeretet vezeti őket azóta és sziveikben a hazaszeretet tüze eddig sohasem sejtett magasságban lobog. Sok okunk és még több jogunk van tehát remélni, hogy azon értékes benyomások, azon felemelő és megtisztító hatások, melyeket a háború ekevasa most szántott az ifjúság lelkében, fiaink — jóra és nemesre mindenkor fogékony lelkében és szivében állandók. maradandók és gyümölcsözök lesznek. Nyugodtan várhatjuk azért az idők változását, a megpróbáltatások tüzében megedzett ifjúság szelleme alkalmas lesz arra, hogy hatalmas lendületet adjon, s uj irányt szabjon majd hazánk jövő fejlődésének.