Állami gimnázium, Munkács, 1913

80 megelégedett családja. A telep utcáit gyümölcsökkel megrakott fák szegélyezik, amelyek érintetlenül várják a szüretelést. Miskolc város muzeuma és az avasi pincesoron tett séta volt programunk utolsó száma. Este felé már némi honvággyal, de kitűnő kondicióban vártuk az indulást, mert egyeseknek nem csak az ismeretköre tágult, hanem »földi porhüvelyünk« is megszedte magát egy pár suly egységgel. Az a tudat, hogy nemsokára kedveseink ölelő karjaiban leszünk, no meg a kézi gyógytárban lévő finom cognac elfogyasztása eloszlatta az álmot szemünkből, kitörő örömmel üdvözöltük a legelső, jelentéktelen, — de otthoni házat. Jókedvű nótázásunkat már messziről hallhatták a szülök és rokonok, akik türelmetlenül s fölösleges aggodalommal várták féltett kincseiket, kiket jó egészségben és az ut gyönyörűségeitől eltelt boldog szivvel hozott vissza nekik vezető tanárunk. Bár a kirándulás tartalma alatt küldött képes lapok tömegéből is előre megállapíthatták már, hogy a rendezés kiváló volt, idehoza fiaiknak lelkes elbeszélései után most fogják csak kellőkép méltányolni azt az erkölcsi és anyagi támogatást, mellyel az intézet lehetővé tette ezt s csak most fogják átérezni annak az önfeláldozásnak nagyságát, amelyet dr. Tárczy Károly tanár ur, mint az ifjúság lelkes barátja a vezetés terén tanúsított. Mert az ilyen kirándulásnak hatása, nevelő ereje szinte kiszámíthatatlan. Hiszen az általános tapasztalatok és megfigyelések gyűjtésén kivül, a magyar föld és kultura megismerése fokozta tudásunkat, gyarapította ismereteinket; a természet adta kincsek szemlélete, elmaradottságuk érzete, fokozta hazafias érzésünket, ambíciónkat, s megismerve a közéleti érvényesülés legkülömbözöbb ágait, — kialakult mindenikünkben hivatásának érezte, s ez majd ki fogja jelölni azt az utat, melyen hazánknak leginkább hasznára lehetünk a fejlődésben és a haladásban. Bohner Endre, VIII. o. tanuló. * * * Bár ez a szép leírás az útirányra és programmra nézve teljes tájékozást nyújt, a kirándulásról, annak technikai részéről, még szükségesnek tartom elmondani a következőket: A kiránduláson részt vett 36 tanuló. A részvételi díj 60 korona volt, s ebbe az összegbe a szálláson és ellátáson, valamint az útiköltségen kivül a látványosságok dijai és az uton előforduló kiadások is beleértendők. Az összfeg tehát igy is elég méltányos volt, de még ezt is csak egy néhányan fizették be teljesen, a többiek 10—30 koronáig terjedő segélyt kaptak a kirándulási alapból, s kettő teljesen ingyen utazott, tíohner Jcíkó igazgatónk ugyanis, ismerve tanulóifjuságunk szegénységét, e cimen közel 1000 korona segélyt folyósitott, ezzel is tanújelét adván az ifjúság iránt érzett atyai jóindulatának. Az utat részben a máv., részben a kassa-oderbergi vasút vonalain tettük meg. Mindkét vasút igazgatósága külön kocsikat bocsátott rendelkezésünkre, s általában a vasutak részéről mindenütt a legnagyobb előzékenységet tapasztaltuk. Ez a megállapításom vonatkozik a tátrai h. é. villamosvasút igazgatóságára is, amely bennünket még kivételes kedvezményekben is részesített. Kassán Ivaskó Lajos, a főigazgatósághoz beosztott kollegánk, főgimnáziumunk volt jeles növendéke készített elő mindent számunkra. Lőcsén Kaufmann Aurél volt munkácsi tanártársunk, jelenleg föreáliskolai tanár volt a vezetőnk; ö mutatta meg nekünk